Mentés

Női vállalatvezetők – problémák, esélyek, lehetőségek

Hmm…. hát nem könnyű téma. Ezer oldalról meg lehet közelíteni, és meg is tették már páran. A fő nézőpont ugye a nők részéről, hogy triplán kell megküzdeniük ugyanazért a vállalaton belül betöltött pozícióért, illetve fizetésért, mint egy férfinak. De ez tényleg így van? Vagy csak már beleégett a tudatunkba ez a gondolat egyfajta divatos szlogenként? Ki tud erre válaszolni? Valószínűleg senki. Vagy mindenki, ahányan, annyifélét.

Amikor erről értekezünk, nem tudok – nem lehet – elszakadni attól az alapvetően kódolt biológiai szereptől, amely a világ kezdete óta fennáll: a férfi vadászik, a nő gyereket szül, nevel, főz. Nem lehet, hogy csak arról van szó, hogy ettől még ebben az agyoncivilizált világban sem tudunk elszakadni? Annyiféle társadalmi, párkapcsolati probléma van, amelyen egyrészt évekig lehet rágódni, de amelyet aztán ha nagyon lebontunk, akkor mindig visszajutunk az alapokhoz, és kiderül, hogy pusztán az ösztönünk vezérelt minket egy-egy döntésben.

Találkoztam már olyan női vezetővel, akit amikor a fenti negatív elbírálásban (nők vs.férfiak) szerzett tapasztalatairól faggattam, őszintén rám csodálkozott, és azt válaszolta, hogy neki vezetőként ez még csak eszébe sem jutott soha, egészen egyszerűen nem rágódott ezen, és teljesen félreteszi női mivoltát egy-egy tárgyaláson. Külföldet is megjárt pályája során egyszer sem találkozott szakmai előzékenységgel, de diszkriminációval sem. Persze amikor jobban belementünk a kérdésbe, akkor feljöttek a bevethető (ízléses!) női praktikák „használata”, de ez sem volt nála soha tudatos. Ő úgy gondolja, hogy férfiak és nők ugyanolyan súlyú, legfeljebb különböző jellegű problémákkal küzdenek. És ezzel én is egyetértek.

Van azonban olyan női vezető is, aki – saját tapasztalatából merítve - pedig már kérdezés nélkül erre a témára kanyarodik, ezzel magyarázván,hogy miért nem tart még előbbre szakmai pályáján. És ezt a nézőpontot is el kell fogadni, mert létezik ilyen szervezet is. Az én személyes tanácsom ebben az esetben az lenne, hogy ha túl férfiasnak érezzük azt a világot (vállalatot),amelybe csöppentünk, akkor érdemes inkább váltani. Nincs értelme a parttalan küzdelemnek, a fogcsikorgatva akarásnak, mert pont a lényeg vész el: a nőiség. Inkább keressünk egy olyan helyet, ahol ezzel maximálisan élni tudunk, és nem egy magunkra erőltetett szerepben szenvedünk heti X órában. Nem utolsó szempont, hogy otthon is érdemes mérlegelni: egy családon belül nem kell (talán nem is lehet) egyszerre két kimagasló karrierív. Mert akkor az megint valami fontos rovására megy. Muszáj mérlegelni, és néha elengedni, pont a siker érdekében!

Én egyébként szeretném nagyon egyszerűen látni ezt a témát, aztán lehet velem vitatkozni: szerintem ez is, mint minden más, azon áll vagy bukik, hogy mi nők mit gondolunk erről, és hogyan lépünk fel egy-egy szituációban: szorongunk-e , és azon rágódunk, hogy hátránnyal indulunk, vagy nem törődünk ezzel, és csak tesszük a dolgunkat.

Nem egymás ellen (nők-férfiak) kell ebben a témában (sem) küzdenünk, hanem ki kell aknáznunk az éppen a különbözőségünkből adódó értékeket. Egy hölgy egy kedves mosoly kíséretében akár olyan dolgokat is kimondhat egy tárgyaláson, amit egy férfikollégától esetleg nem fogadnának el. És nem egyszer bebizonyosodott már, hogy  igenis szükség is van/volt egy-egy téma emocionálisabb vagy ösztönösebb megközelítésére – ez egyértelműen inkább a nők erénye.

Nem véletlen, hogy munkám során többször kaptam már megbízóktól olyan felkérést, amely úgy indult, hogy „túl férfias a csapat, keressen nekünk egy női szakembert” – tipikusnak mondható férfi-szakmáról volt szó egyébként. Egy ponton ők is azért érezték, hogy kibillent a mérleg, és nem működtek jól a dolgok – kell hozzá mindkét nem képviselője, ki-ki a maga hozzáadott értékeivel.

    Kapcsolódó bejegyzéseink

    Értesüljön az adóváltozásokról

    hírlevelünkből!

    Feliratkozom
     Tovább