Goldenblog 2012: Idén is megmérettetjük magunkat!
Augusztus 20-án nulla óra nulla perckor elindult az idei GoldenBlog verseny, amelyen az RSM DTM Blog is részt vesz - blogunkat szakértői kategóriában neveztük be.
TovábbÖsszesen 1503 bejegyzés
Augusztus 20-án nulla óra nulla perckor elindult az idei GoldenBlog verseny, amelyen az RSM DTM Blog is részt vesz - blogunkat szakértői kategóriában neveztük be.
TovábbHamarosan kezdetét veszi a 2012/2013-as tanév. Az iskolakezdés sok szülő és család számára komoly anyagi terhekkel is jár. A jó hír: a terhek csökkenhetők, amennyiben a szülők munkaadójuktól iskolakezdési támogatásban részesülnek. Fontos azonban tudni, hogy év közben több ponton változott a szabályozás a támogatás összege és annak adóterhe tekintetében is, továbbá 2013. január 1-től további módosítások lesznek.
TovábbÍgy nyár derekán sok vállalatnál merülnek fel a szabadságolással kapcsolatos kérdések. Nem árt hát tisztázni, az éves szabadságnak mekkora részéről dönthet a munkáltató, és mely esetekben lehet visszahívni az éppen nyaraló munkavállalót sürgős feladatok elvégzésére.
TovábbBüszkék lehetünk a magyar sportolók londoni sikereire, hiszen már most látszik, hogy az elmúlt 20 év legsikeresebb olimpiai szereplését fogja zárni a magyar olimpiai csapat. Nemcsak az érmes sportolókat illeti elismerés, hanem minden olimpikonunkat, akik nagyon kemény munkával és szorgalommal harcolták ki a londoni megmérettetést. Érdemes lenne átgondolni, hogy a 2011-ben hatályba lépett társasági adókedvezmény a látvány-csapatsportokon kívül az olimpiai sportágakra is kiterjesztésre kerüljön, hiszen az utánpótlás-nevelés elengedhetetlen a további, Londonhoz hasonló sikerek megismétlésében, ehhez pedig a megfelelő hátteret biztosítani kell.
TovábbJövő év elejétől a kisvállalkozások számára megvalósulhat egy régóta szorgalmazott szabályváltozás: az áfát csak akkor kell leróni a költségvetésnek, ha az adott számla ellenértéke valóban megérkezett a céghez. Legalábbis amennyiben az Országgyűlés rábólint a nemrég a nemzetgazdasági tárca által benyújtott törvénymódosításra.
TovábbA munkavállalók elégedettségének fontosságát nem kell hangsúlyozni: az, hogy a munkavállaló mennyire érzi jól magát egy szervezeten belül, mennyire érzi szakértelmének és munkájának megbecsülését nagyban befolyásolja munkamorálját, teljesítményét, s nemcsak a munkavállaló egész életminőségére, de közvetve a munkáltató cég teljesítményére és hírnevére is hatással van. Azt azonban látnunk kell, hogy a generációk között igencsak eltérnek az elégedettséghez vezető tényezők és a motivációk. Alábbi bejegyzésünkben a legfőbb eltéréseket vettük górcső alá.
TovábbSzámottevően megnőtt az előre tervezés és a pontos üzleti tervek jelentősége az utóbbi években, a válság ugyanis mind az induló, mind a már régebb óta működő, de bővülni akaró vállalkozásoktól sokkal komolyabb odafigyelést kíván a pénzügyi tervezés, üzleti modellezés terén.
TovábbÉrdemes és tanulságos, ha szemeinket az EU Bíróságának ítéleteire vetjük. A közelmúltban például két egyesített magyar ügyben hozott ítéletében az Európai Bíróság a magyar adóhatóság korábbi álláspontját és gyakorlatát helyezte pontosan megfogalmazott keretek közé az áfalevonási jog gyakorlása kapcsán. Emellett más jogvitákban is olyan ítéleteket hozott a Luxemburgban ülésező Bíróság, amelyek magasabb szakmai alapra emelik az adózók és az adóhatóságok közötti, eredendően partneri kapcsolatot – feltéve, természetesen, hogy az adóhatóság is fogékony, felkészült és hajlandó erre.
TovábbTudtuk, hogy idén sem lesz könnyű a verseny, hiszen több, a Rund Um-ról már megismert high-tech katamarán jelezte indulását a Kékszalagon. Hogy nagyon ne menjünk messzire, a kikötőnkben, a BL Bavaria Yachtclubban a mi közreműködésünkkel szerelték össze Rolf Hufnagelék a két évvel ezelőtti győztes Naturaqua nevű Ventilo 28-as hajót is, ami idén magasabb árboccal, így jóval több vitorlával kívánt ismét versenybe szállni a Kékszalagért. Ebből sajnos utóbb nem lett semmi, mert a rajt éjszakáján Roland Gäbler-t, a többszörös tornádó világbajnok kormányost, szívpanaszok miatt még éjszaka egy grazi kórházba szállították, így a hajójuk végül ki sem futott a kikötőből.
TovábbÖtletek és fejlesztések, amelyek segítik megóvni környezetünket és hozzájárulnak az egyre fontosabbá váló energia-kérdés megoldásához, ugyanakkor üzletileg is hosszú távon jövedelmezőnek bizonyulnak. Ez a jellemzés tökéletesen illik a 2012-es European Business Awards két, e területen tevékenykedő magyar nemzeti döntősére, a Biofilter Környezetvédelmi Zrt.-re és az Elmolight Bt.-re.
Tovább