Szakmailag tapasztalt családjogi ügyvédeink aktívan közreműködnek mind az egyezség létrehozásában, okiratba foglalásában, mind peres képviselet során.
Gyermekelhelyezés - azaz szülői felügyeleti jog gyakorlása-, kapcsolattartás rendezése
A gyermekelhelyezés az egyik legkényesebb családjogi téma, mivel kiskorú gyermekek sorsa függ a döntéstől. Családjogi ügyvédeink számára elsődleges, hogy a jogi közreműködésünkkel lezáruló gyermekelhelyezés elsősorban a gyermek érdekeit szolgálja.
Élettársi kapcsolat megromlása, házasság felbomlása és válás esetén a szülőknek rendezniük kell a kiskorú gyermekük feletti szülői felügyeleti jog kérdéseit, a köznyelvben „gyermekelhelyezést”, illetve kérni lehet a korábbi döntés – akár egyezség, akár bírósági ítélet – megváltoztatását. A kiskorú gyermek érdekeinek elsődlegessége azt diktálja, hogy a gyermek elhelyezésének kérdésében elsődlegesen a szülők állapodjanak meg, ennek hiányában viszont a döntés a bíróság kezébe kerül. Szakmailag tapasztalt családjogi ügyvédeink aktívan közreműködnek mind az egyezség létrehozásában, okiratba foglalásában, mind peres képviselet során.
Megfelelően tájékozott családjogi szakember segítsége nélkül nehéz eligazodni a jog által felkínált, időről-időre változó lehetőségek között.
Gyermekelhelyezés során például a legismertebb, kizárólagos és közös szülői felügyeleti jog gyakorlásán túl a jogalkotók bevezették az osztott szülői felügyeletet magába foglaló váltott gondoskodást is. A döntési folyamatban kiemelt szerepet tölt be maga a kiskorú gyermek, akinek véleményét mind a szülők, mind az eljáró bíróság köteles figyelembe venni.
A gyermekelhelyezéssel szorosan összefüggő kérdés a különélő szülő kapcsolattartása, mely szintén alapos és körültekintő szakmai munkával határozható meg.
Szülői felügyeleti jog gyakorlásának rendezésével, kapcsolattartás szabályozásával kapcsolatos jogi szolgáltatásaink:
- Személyre szabott jogi tanácsadás.
- Személyes konzultáció, peren kívüli egyeztetések lebonyolítása.
- Pszichológus szakvélemény beszerzésében való közreműködés.
- Egyezségkötési folyamatban való képviselet és tanácsadás.
- Egyezséget tartalmazó szerződések elkészítése.
- Egyezség jóváhagyására irányuló peren kívüli eljárás kezdeményezése, jogi képviselet ellátása.
- Peres eljárás okiratainak elkészítése, perbeli képviselet ellátása.
Miért válassza szülői felügyeleti jog gyakorlásának rendezésével, kapcsolattartás szabályozásával kapcsolatban az RSM Családjogi szolgáltatásait?
Gyermekelhelyezési témában a vonatkozó jogszabályok által felkínált szülői felügyeleti jog gyakorlására kínálkozó lehetőségek számos buktatót és kivitelezési nehézséget rejtenek magukban, ezért a megfelelő kiválasztásához kellően felkészült, tapasztalt szakmai háttérrel rendelkező családjogi ügyvédeink nyújtanak segítséget.
- Szakértő munkatársaink a váltott gondoskodás bevezetése terén nem csak ismerik a szabályozást, hanem hozzájárulásukkal már formálták is a bírósági gyakorlatot.
- Felmérve ügyfeleink, mint különélő szülők igényeit, gyermekekhez való kötődésüket, a jogalkotókat megelőzve nyújtottunk jogi megoldást a váltott gondoskodás ajánlásával.
- A gyermekelhelyezéssel összefüggésben kialakult bírósági gyakorlat alapos ismerete lehetővé teszi ügyfeleink peres eljárásban való sikeres képviseletének ellátását.