A vagyonadó tervezett bevezetése nemcsak új adófizetési kötelezettséget teremtene az egymilliárd forintot meghaladó nettó vagyonnal rendelkezők számára. A napokban nyilvánosságra került, nem hivatalos pénzügyminiszteri előterjesztés alapján a vagyonadó az egyes befektetési és tulajdonosi struktúrákat eltérően kezelné, ami középtávon a magánszemélyek vagyon- és cégstruktúráira is hatással lehet.
Az RSM szakértőinek jelen elemzése a sajtóban megjelent, nem hivatalos pénzügyminisztériumi előterjesztés szövegén alapul. Az előterjesztést a Kormány még nem tárgyalta meg, ezért annak tartalma nem tekinthető hivatalos álláspontnak.
Három vagyonadó szabály, amely érdemben befolyásolhatja a tulajdonosi struktúrákat
A napvilágot látott vagyonadó-tervezet alapján különösen három terület érdemel figyelmet:
- a belföldi és külföldi tulajdonosok eltérő adóztatása,
- az egymilliárd forintos értékhatár több adóalany közötti érvényesíthetősége, valamint
- a nem tőzsdei társaságok értékelésére előírt módszertan.
1. Külföldi és magyar cégtulajdonosok: két legyet egy csapásra vagy két szék között a pad alá?
A tervezet egyik legjelentősebb strukturális sajátossága a belföldi és külföldi magánszemélyek eltérő adókötelezettsége.
A szabályozás szerint a belföldi illetőségű magánszemély adókötelezettsége főszabály szerint a teljes – magyarországi és külföldi – vagyonára kiterjedne. A külföldi magánszemély esetében ugyanakkor az adókötelezettség lényegesen szűkebb, lényegében a Magyarországon fekvő ingatlanokra korlátozódna.
Ennek következtében ugyanazon magyar társaság üzletrészének vagy részvényeinek vagyonadó-kezelése eltérhet attól függően, hogy annak tulajdonosa magyar vagy külföldi magánszemély. Ez a megoldás két, egymással ellentétes gazdasági hatást eredményezhet, de az egyelőre nem látszik, hogy ennek pozitív vagy negatív lesz a szaldója.
Egyrészt a külföldi befektetők magyarországi társasági részesedéseinek vagyonadó mentessége mérsékelheti annak kockázatát, hogy az új adó visszafogja a külföldi tőkebefektetéseket. Másrészt ugyanez a szabály eltérő effektív adóterhet teremthet a magyar és a külföldi magántulajdonosok között: míg a külföldi befektető magyar vállalkozásban fennálló részesedése a tervezet szerint nem keletkeztetne magyar vagyonadó-kötelezettséget, addig a jelentős értékű vállalkozás magyar adóügyi illetőségű magánszemély tulajdonosa érdekeltsége után vagyonadó fizetésre lehet kötelezett.
Ez különösen a nagy értékű, tulajdonos által vezetett magyar vállalkozások esetében válhat relevánssá. A tulajdonosnak ugyanis akár jelentős éves vagyonadó-kötelezettsége keletkezhet úgy, hogy vagyonának jelentős része nem likvid befektetés, hanem a saját vállalkozásában fennálló részesedés.
A szabályozás ezért a magas vagyonnal rendelkező magánszemélyek esetében az adóügyi illetőség megválasztását is fontosabb döntési tényezővé teheti. Ez természetesen nem jelenti azt, hogy önmagában a vagyonadó tömeges illetőségváltást eredményezne: egy ilyen döntést számos családi, üzleti, jogi és adózási tényező együttesen határoz meg. Ugyanakkor minél magasabb egy magánszemély magyar vállalkozásokban megtestesülő vagyona, annál jelentősebbé válhat a belföldi és külföldi státusz közötti vagyonadó-különbség.
Egyelőre nem látszik, hogy a vagyonosok elköltözésének megakadályozására bevezetnek-e majd ún. „exit tax”-et, azaz kell-e majd egy nagy összegű egyszeri adót fizetnie az országból elköltöző magánszemélyeknek. A megjelent anyag alapján mindössze egy egyévi vagyonadót kellene fizetni évközi illetőségváltás esetén az illetőségváltást megelőző napon fennálló vagyoni állapot alapján. Ez a mérték nem igazán bír komoly elrettentő erővel az országot elhagyni tervező vagyonosok számára.
2. Az egymilliárd forintos küszöb nem feltétlenül „családi” értékhatár
A vagyonadó egyik központi paramétere az egymilliárd forintos értékhatár: csak az ezt meghaladó nettó vagyonrész válna adókötelessé.
Az értékhatár tényleges jelentőségének megítéléséhez azonban nem elegendő egy család vagy családi vagyon teljes értékét vizsgálni. A tervezet ugyanis alapvetően adóalanyonként alkalmazza a küszöböt.
Ez azt jelenti, hogy egy családon belül több, önálló adóalany is rendelkezhet saját egymilliárd forintos értékhatárral.
A nagykorú családtagok önálló adóalanynak minősülnének. Ettől eltér a kiskorú gyermekek helyzete: az ő vagyonukat a szülői felügyeletet gyakorló szülő vagyonával kellene egybeszámítani, közös szülői felügyelet esetén pedig a tervezet alapján a gyermek vagyonát a szülők között kellene megosztani.
A családokon belüli vagyonmegosztás ezért az eddigieknél közvetlenebb adókövetkezménnyel járhat.
Felértékelődhetnek a házassági vagyonjogi megállapodások
A házastársak esetében külön jelentőséget kap, hogy a tervezet a vagyon megosztásánál elsősorban a házassági vagyonjogi viszonyokat venné alapul. Ennek következtében a házassági vagyonjogi szerződések szerepe várhatóan nemcsak családjogi és öröklési, hanem vagyonadó-tervezési szempontból is felértékelődhet.
A tényleges tulajdonviszonyok, a házastársi különvagyon és közös vagyon megfelelő dokumentálása ezért lényegesen fontosabb lehet, mint jelenleg.
Jogszerű „cheat code”? - A vagyonkezelési struktúrák külön értékhatárt is jelenthetnek
Még érdekesebb a bizalmi vagyonkezelések és magánalapítványok helyzete. A tervezet ezek egy részét önálló vagyonadó-alanyként kezelné, vagyis a kezelt vagyon elkülönülhetne a vagyonrendelő, az alapító, a kedvezményezett vagy más érintett magánszemély saját vagyonától.
Amennyiben a végleges szabályozás ebben a formában marad, ennek egyik következménye az lehet, hogy ugyanazon családi vagyon gazdaságilag összetartozó elemei több önálló adóalanyhoz kerülhetnek, és ezáltal az egymilliárd forintos értékhatár is több helyen érvényesülhet.
Ez jelentős tervezési lehetőséget teremthet, ugyanakkor várhatóan az adóhatósági ellenőrzések egyik fontos területévé is válhat. A vagyonstruktúrák esetleges átalakításánál ezért nemcsak a vagyonadó-hatást, hanem többek között az illeték-, személyijövedelemadó-, számviteli, öröklési és vagyonvédelmi következményeket is együttesen indokolt vizsgálni.
3. Nem tőzsdei cégek értékelése: a képlet nem mindig követi a piacot
Az új vagyonadó egyik legösszetettebb gyakorlati kérdése várhatóan a magántulajdonban lévő, nem tőzsdei vállalkozások értékének meghatározása lesz.
A tervezet ezekre kötött értékelési módszert ír elő. A tervezet szerint a társaság értéke főszabály szerint a saját tőke és a vállalkozás jövedelemtermelő képessége alapján meghatározott hozamérték súlyozott átlagából állna elő. A saját tőke egyharmados, a hozamérték kétharmados súllyal szerepelne, utóbbi számításához pedig 15%-os tőkésítési ráta kapcsolódna.
A 15%-os tőkésítési ráta matematikailag körülbelül 6,67-szeres eredményszorzónak felel meg. Fontos ugyanakkor, hogy a 6,67-szeres szorzó nem közvetlenül a teljes cégértéket határozza meg, hanem a képlet hozamérték-komponensében jelenik meg.
Ez a megközelítés egyszerű és egységesen alkalmazható, ugyanakkor az egységesség ára a piaci sajátosságok figyelmen kívül hagyása lehet.
A vállalatértékelésben ugyanis nincs olyan univerzális szorzó, amely valamennyi társaság esetében megfelelő eredményre vezet. Egy vállalkozás piaci értékét többek között befolyásolhatja:
- az iparág növekedési és jövedelmezőségi kilátása;
- a bevételek és eredmények fenntarthatósága;
- az ügyfél- és beszállítói koncentráció;
- a meglévő megrendelésállomány;
- a társaság tőke- és finanszírozási szerkezete;
- a részesedés likviditása és értékesíthetősége;
- a tulajdonosi részesedés kisebbségi vagy irányítást biztosító jellege;
- a vállalkozásnak egy cégcsoportban betöltött szerepe; valamint
- az alapító vagy tulajdonos személyes közreműködésétől való függőség.
Különösen utóbbi lehet fontos a magyar középvállalati szektorban. Egy alapító által személyesen irányított vállalkozás számviteli eredménye önmagában nem feltétlenül jelenti azt, hogy egy független vevő ugyanilyen eredménytermelő képességet feltételezne a tulajdonos távozása után.
Egy rögzített tőkésítési ráta a legkevesebb esetben ad megfelelő értéket. Az igazán nagy vállalatok esetében (több milliárdos eredménnyel vagy sok tíz-, százmilliárdos bevétellel) azt lehet mondani, hogy a 6,67-es szorzó akár jelentősen alulértékelhet, ugyanakkor az átlag magyar jól menő vállalkozások esetében (néhány százmilliós éves eredménnyel) azonban jelentősen magasabb értékhez vezethet, mint amennyit egy tényleges piaci tranzakcióban el lehetne érni.
Értékelési viták válhatnak a vagyonadó egyik központi kérdésévé
Mindez azért különösen fontos, mert az értékelési különbség közvetlenül adókötelezettséggé alakul.
Ha például egy nem tőzsdei családi vállalkozás piacon realizálható értéke érdemben elmarad a törvényi képlet alapján számított értéktől, a magánszemély olyan vagyon után is adót fizethet, amelyet adott időpontban az értékelésben szereplő összegért nem feltétlenül tudna értékesíteni.
Emiatt várható, hogy a nem tőzsdei cégek értékelése az új rendszer egyik legnagyobb jogértelmezési és jogvita-kockázatú területévé válhat. Különösen fontos lesz, hogy a végleges jogszabály milyen lehetőséget biztosít a mechanikus képlettől való eltérésre, milyen dokumentációval lehet egy eltérő piaci értéket alátámasztani, illetve milyen speciális korrekciókat enged kisebbségi részesedésekre, holdingokra, induló vállalkozásokra és más sajátos helyzetekre.
Mit jelenthet mindez a vagyonos magánszemélyek és vállalkozók számára?
A tervezet jelenlegi formájában a vagyonadó hatása nem pusztán attól függne, hogy valakinek mekkora a vagyona. Legalább ilyen fontos lehet, hogy ki birtokolja a vagyont, milyen struktúrában tartják azt, hol található az adózó illetősége és hogyan kell értékelni az egyes vagyonelemeket.
Ezért a végleges szabályozás elfogadása esetén a jelentős vagyonnal rendelkező magánszemélyek számára célszerű lehet időben feltérképezni:
- az egyes családtagok tulajdonában álló vagyonelemeket és azok várható adóértékét;
- a házastársi és családi vagyonjogi viszonyokat;
- a bizalmi vagyonkezelések, magánalapítványok és más vagyonkezelési struktúrák helyzetét;
- a magyar és külföldi társasági részesedések értékelését; valamint
- azt, hogy a vagyonadó megfizetéséhez szükséges likviditás rendelkezésre áll-e.
Két további fontos vagyonadó kérdés: a mentességek és az ingatlanok kérdése
4. Szűk körű mentességek: nem minden vagyontárgy kerülne az adóalapba
Bár a tervezet rendkívül szélesen határozza meg az adóköteles vagyon körét, bizonyos, elsősorban személyes és háztartási használatot szolgáló vagyonelemeket kivesz az adóalapból.
A tervezet alapján nem kellene figyelembe venni:
- a magánszemély személyes használatát szolgáló, egyenként legfeljebb egymillió forint értékű ingóságokat;
- a lakóingatlan rendeltetésszerű használatához szokásosan szükséges berendezési és felszerelési tárgyakat, ugyanakkor a műtárgyak és gyűjtemények nem tartoznának ebbe a körbe; valamint
- a legfeljebb tízmillió forint számított értékű személygépkocsit.
A szabályozási logika alapján tehát a vagyonadó elsősorban a befektetési, felhalmozási vagy nagyobb értéket képviselő vagyonelemekre koncentrálna, és főszabály szerint kívül hagyná az átlagos személyes használati tárgyakat.
Ugyanakkor a mentességek viszonylag szűk és értékhatárhoz kötött meghatározása önmagában is értékelési kérdéseket vethet fel. Egy-egy ingóság esetében például meg kell majd állapítani, hogy annak értéke meghaladja-e az egymillió forintos küszöböt, illetve hogy az adott tárgy valóban a lakóingatlan szokásos berendezésének tekinthető-e, vagy például műtárgynak, gyűjteményi darabnak minősül.
Ez különösen nagyobb értékű bútorok, design-tárgyak, ékszerek, órák, műtárgyak és gyűjtemények esetén teheti szükségessé a részletes dokumentációt és adott esetben szakértői értékbecslést.
5. Ingatlanok értékelése: kötött sorrend, eltérő eredmények
Az ingatlanok a vagyonadó szempontjából várhatóan az egyik legjelentősebb vagyonelemcsoportot alkotják, ezért különösen fontos, hogy a tervezet nem pusztán általános piaciérték-elvet határoz meg, hanem egymásra épülő, kötelező értékelési sorrendet is kialakít.
Belföldi ingatlannál a tervezet alapján elsőként azt kellene vizsgálni, történt-e az ingatlannal kapcsolatban a tárgyév végét megelőző tizenkét hónapban olyan ügylet, amelynek értéke felhasználható. Ha igen, főszabály szerint ez képezné az értékelés alapját.
Amennyiben ilyen ügyleti érték nem áll rendelkezésre, lakóingatlan és termőföld esetén egy korábbi – legfeljebb tízéves – ügyleti értéket lehetne figyelembe venni, az összeget hivatalos MNB-, illetve KSH-adatokkal aktualizálva.
Ha ilyen adat sincs, a következő lépcső a NAV országos tömeges ingatlanértékelési modellje alapján meghatározott érték lenne. Független ingatlanvagyon-értékelő által meghatározott forgalmi érték csak a sorrend későbbi pontján jelenne meg. Az egyelőre nem világos, hogy a NAV modellje kötelezően alkalmazandó harmadik lehetőség vagy ezt már lehet ingatlan értékeléssel kiváltani/vitatni.
Ez a sorrendiség egyszerre szolgálhatja az egységes alkalmazást és az adminisztráció egyszerűsítését, ugyanakkor több gyakorlati problémát is felvethet.
Egy akár több évvel korábbi, statisztikai indexszel korrigált vételár nem feltétlenül tükrözi pontosan az adott ingatlan aktuális állapotát. A környék fejlődése, az ingatlan műszaki állapotának változása, jelentős felújítás vagy éppen állagromlás, egyedi elhelyezkedési sajátosságok és az adott részpiac keresleti viszonyai olyan tényezők, amelyeket egy általános index csak korlátozottan képes leképezni.
Hasonló kérdések merülhetnek fel a tömeges NAV-értékelési modellnél is. Egy statisztikai modell alkalmas lehet arra, hogy nagy számú ingatlan esetében konzisztens becslést adjon, ugyanakkor természetéből következően kevésbé érzékeny lehet az egyedi ingatlan sajátosságaira, mint egy konkrét helyszíni értékbecslés.
A tervezet bizonyos mértékig kezeli ezt a kockázatot: 500 millió forintot elérő ingatlan esetében a szakértőnek legalább két értékelési módszert kellene alkalmaznia. Ez javíthatja az értékelés megbízhatóságát, ugyanakkor növelheti az érintett adózók költségeit és adminisztratív terheit is. Az ebben az esetben sem világos, hogy 500 millió Ft ingatlan érték felett kötelező-e már az ingatlan értékelés.
Külföldi ingatlanok esetében eltérő logika érvényesülne. Főszabály szerint a szerzési érték és az azt növelő, dokumentált beruházások szolgálnának kiindulópontként; ennek hiányában külföldi hatósági, adózási vagy kataszteri érték, végső soron pedig független szakértő által meghatározott forgalmi érték jöhetne szóba.
Mindez akár azt is eredményezheti, hogy gazdasági szempontból hasonló piaci értékű ingatlanok eltérő adóértéket kapnak pusztán amiatt, hogy melyik értékelési lépcső alkalmazható rájuk.
+ 1. Biztos, hogy jó lesz ez így?
6. Az értékelési szabályok az arányos közteherviselés kérdését is felvethetik
A vagyonadó koncepciójának alapja, hogy a nagyobb gazdasági teherbíró képességgel rendelkező személyek nagyobb mértékben járuljanak hozzá a közterhekhez. Ennek működéséhez azonban alapvető jelentőségű, hogy az adó alapjául szolgáló vagyonérték megfelelő kapcsolatban álljon az adózó tényleges vagyoni helyzetével.
Az Alaptörvény XXX. cikk (1) bekezdése szerint mindenkinek a teherbíró képességének, illetve a gazdaságban való részvételének megfelelően kell hozzájárulnia a közös szükségletek fedezéséhez. Az Alkotmánybíróság gyakorlata szerint ebből az arányosság követelménye is levezethető, ugyanakkor a jogalkotónak jelentős mérlegelési szabadsága van abban, hogy milyen adóalapot és értékelési módszert alkalmaz.
A tervezet egyik potenciális feszültsége éppen abból fakadhat, hogy a vagyonértékelés több esetben normatív vagy képletszerű értéket, nem pedig minden esetben az adott vagyonelem ténylegesen realizálható piaci értékét veszi alapul.
Ez különösen a nem tőzsdei cégek esetében lehet jelentős. Egy rögzített tőkésítési ráta és előre meghatározott súlyozás alkalmazása egyszerűsítheti és egységesítheti az adóztatást, de egyedi esetekben olyan cégértékhez vezethet, amely lényegesen eltér attól az összegtől, amelyért az adott részesedés a piacon ténylegesen értékesíthető lenne.
Hasonló probléma jelentkezhet az ingatlanoknál is, ha például egy régebbi tranzakció indexált értéke vagy egy tömeges értékelési modell eredménye jelentősen magasabb a tényleges forgalmi értéknél.
Ennek következtében két, gazdaságilag azonos tényleges vagyoni helyzetben lévő adózó között eltérő adóteher alakulhat ki pusztán azért, mert az egyik vagyonelemére alkalmazott törvényi értékelési módszer közelebb áll a piaci értékhez, mint a másikéra alkalmazott módszer.
A kérdés ezért nem pusztán értékeléstechnikai. Ha az adóalap szisztematikusan vagy jelentős mértékben eltérhet a tényleges vagyoni értéktől, az felvetheti azt a kérdést, hogy az adóteher minden esetben kellően követi-e az adózó valós teherbíró képességét.
Az Alkotmánybíróság korábbi gyakorlatában vagyoni típusú adóknál hangsúlyos szempont volt az adóteher és az adóztatott vagyontárgy értéke közötti kapcsolat. Az AB ugyanakkor azt is rögzítette, hogy az arányosság követelménye nem jelenti azt, hogy a jogalkotónak minden adózói körülményt egyedileg kellene leképeznie; a jogalkotó az adórendszer kialakításában széles mozgástérrel rendelkezik.
A végleges szabályozás szempontjából ezért különösen fontos lehet, hogy rendelkezésre áll-e korrekciós vagy ellenbizonyítási lehetőség akkor, ha az adózó igazolni tudja, hogy a törvényben előírt képlet vagy értékelési sorrend alapján meghatározott összeg érdemben eltér a vagyonelem tényleges piaci értékétől. Ez nemcsak az egyedi méltánytalanságokat mérsékelhetné, hanem az értékeléssel kapcsolatos adóviták számát is csökkenthetné.
Vagyonadó tervezet: RSM összegzés
A vagyonadó tervezet egyik legfontosabb tanulsága így az lehet, hogy a vagyonadó tényleges hatása nem egyszerűen az 1%-os adókulcs és az egymilliárd forintos értékhatár függvénye. Legalább ilyen meghatározó lehet az adóügyi illetőség, a családon belüli és vagyonkezelési struktúrák, a mentesített vagyonelemek köre, valamint az, hogy milyen módszerrel állapítják meg azt a vagyonértéket, amelyre végül az adót kivetik.
Éppen az értékelési szabályok miatt a jogalkotás egyik kulcskérdése várhatóan az lesz, hogy miként teremthető egyensúly az egyszerűen alkalmazható, egységes szabályok és az egyedi vagyonelemek tényleges gazdasági értékének minél pontosabb leképezése között.
Családi vagyontervezéssel, vagyonadóval kapcsolatos kérdésem van
