Facebook image
Mentés
Kalocsai Zsolt, RSM Hungary, elnök-vezésigazgató
Kalocsai Zsolt

European Business Awards: idén is megmérettethetik magukat a sikeres magyar vállalkozások

Idén 9. alkalommal várja a magyar cégek pályázatát az Európai Üzleti Díj (European Business Awards).

Az EBA iparágtól és mérettől függetlenül értékeli a sikeres vállalkozások teljesítményét. Az elismerés súlyát jelzi, hogy a 2014. évi versenyben mintegy 24 000 pályázó vett részt, összesített árbevételük meghaladta az ezer milliárd eurót, ezen cégek több mint 2,7 millió munkavállalót foglalkoztattak. A mezőnyben több magyar vállalat is sikerrel szerepelt, a legjobb száz 100 cég közé bekerült a Provident Hungary, a Sziget Cultural Management és a Tigáz Csoport is. Az idei versenyen 8 kategóriában várja az indulókat július elsejéig a nemzetközi zsűri.

A díjjal az üzleti szféra legjobbjainak innovációs és gyakorlati értékei kerülnek elismerésre és bemutatásra, Európa-szerte. 2014-ben 33 országból mintegy 24 000 pályázó jelentkezett, 375 országgyőztes, 100 Ruban d'Honneur díjazott és 10 kategória-győztes került ki a mezőnyből. A  European Business Awards-program az európai üzleti élet legnagyobb független megmérettetése, a zsűri nemzetközileg elismert szakemberekből áll.

Mit érdemes tudni az EBA-ról, hogyan történik a cégek értékelése? A háromfordulós versenyre a vállalkozások díjmentesen nyújthatják be pályázatukat, július 1-ig. A pályázatok elkészítését és benyújtását követően a szakmai tagokból álló, európai zsűri első lépcsőben az egyes országok győztes pályázóit választja ki. A legjobbak közé bekerülő cégek közül kerül kiválasztásra a Top 100 vállalat, majd ebből a körből kerülnek ki a nyolc kategória üzleti bajnokai. Egy cég három kategóriában nevezhet, az alábbi weboldalon keresztül www.businessawardseurope.com/profile/register.

A tavalyi versenyen 28 magyar társaság indult el és három kategóriában is a legjobb tíz cég között szerepelt egy-egy hazai vállalkozás. Az „Év munkáltatója” kategória tíz legjobb vállalkozása közé választották a Provident Hungary-t. A „Díj a vevőközpontúságért ” kategória tíz legjobbja között végzett a Sziget Cultural Management, míg a „Díj a környezeti és társasági fenntarthatóságért” kategória tíz legjobb vállalkozása közé a Tigáz Csoport került be.

„Az üzleti elismerés révén a példaértékű cégek és cégvezetők, üzleti modellek széles körben megmutathatják magukat ezzel is inspirálva szektortársaikat, illetve a vállalkozó szférát minden országban” – összegezte Kalocsai Zsolt, az RSM DTM Hungary Zrt. vezérigazgatója. Az RSM International, így az RSM DTM Hungary Zrt. a díjat támogató partnerként fontosnak tartja, hogy a magyarországi vállalkozások is ugyanúgy lehetőséget kapjanak a megmérettetésre és a sikerre, amely hatékonyan támogathatja az egyes cégek eredményes munkáját és bővülését.


    Kapcsolódó bejegyzéseink