
2025. május 13-án nyújtotta be a kormány a T-11920. számú törvényjavaslatában a tavaszi adócsomagot, melyet 2025. június 11-én fogadott el a Parlament. Jelen blogunkban összefoglaljuk a vállalkozások számára legfontosabb változásokat, többek között az extraprofitadók, SZJA, TAO, K+F kedvezmény, illeték, ÁFA és a globális minimumadó területén.
Bár már megszokott, hogy minden évben évközi adóváltozásokról is döntenek (idén 2025. június 11. -én fogadta el a Parlement az egyes adókötelezettségekről és egyes adótörvények módosításáról szóló határozatot), jó, ha tudjuk, hogy idén ősszel további jelentős változások várhatóak az adózási szabályokban, például a KIVA-t érintő új rendelkezéseket is akkor ismerhetjük majd meg részleteiben
Maradnak az extraprofitadók
Az eddig több különböző kormányrendeletben szabályozott extraprofitadókat 2026-tól beépítik az adótörvényekbe. Üröm az örömben, hogy ez egyben azt is jelenti, hogy az eredetileg átmenetiként aposztrofált különadók ezzel tartósan velünk maradnak, deklaráltan állandó elemei lesznek az adórendszerünknek.
A banki különadó még várhatóan emelkedni is fog 2026-ban, 20 milliárd forint adóalapig 8% lesz a mostani 7% helyett, e felett pedig 20% az eddigi 18% helyett. Ha azonban a bankok tovább növelik a már meglévő állampapír-állományukat, akkor a tervezet szerint további adókedvezményekben részesülhetnek.
Ugyanilyen többletkedvezmények igénybevételére lesz lehetősége a biztosítóknak is, melyek eddig a növekmény 30%-át tudták leírni az adójukból, míg 2026-tól ez várhatóan 60%-ra emelkedik.
Nem változik az Orosz föderációból behozott olajra kivetetett különadó mértéke sem, marad 95%. Azaz hiába szerzi be a kőolajtermelő olcsóbb uráli forrásból a kőolajat, az urali és brent olajár közti különbözet legnagyobb része továbbra is a költségvetésnél köt ki.
Visszacsökkenhet viszont az energiaellátók jövedelemadója (Robin Hood adó) 2026-tól 41%-ról 31%-ra. A víziközmű-szolgáltatók adóalanyisága ugyanakkor megszűnne, ezzel támogatnák a szektor beruházásait.
Társasági adó (TAO) - új bejelentési lehetőségek és kedvezően változó adókedvezmények
A TAO változások részeként határon átnyúló átalakulással belföldi illetőségűvé váló társaságok 75 napon belül bejelenthetik a korábban szerzett részesedéseiket.
A adóváltozás egyértelműsíti, hogy a leválás kedvezményezett eszközátruházásnak minősül, és részleges nemteljesítés esetén az adóalap arányosan módosítható lesz.
Emellett a K+F tevékenység után igénybe vehető adóalap-csökkentés felső határa 150 millió forintra nő azoknak a cégeknek az esetében, melyek egyetemekkel működnek együtt a technológiai és innovációs fejlesztések területén.
Személyi jövedelemadó (SZJA) kedvezmények
A másik nagyon jelentős intézkedése a nyári adócsomagnak a kétgyerekes és háromgyerekes anyák, valamint a csed, gyed adómentessége. A háromgyerekes anyák SZJA adómentessége 2025. október 1-től, egy lépcsőben kerül bevezetésre, míg a kétgyerekesek adómentessége lépcsőzetesen, 2026. január 1-től.
A csed, gyed, örökbefogadási díj adómentességét pedig 2025. július 1-től teszi lehetővé a törvénytervezet.
Szociális hozzájárulási adót (Szocho) érintő korlátozás
Egy kiskaput zár be a jogalkotó, amikor a magas jövedelmű (havi 2,5 millió Ft és éves 30,5 millió Ft bruttó kereset fölötti) nyugdíjas nők esetében 2026-tól az adómentesség csak az éves átlagkereset négyszereséig lesz alkalmazható a tervek szerint. Az ezt meghaladó jövedelem esetén a kifizetőnek meg kell fizetnie a 13% szochót. Nemcsak az alkalmazottakat, hanem az egyéni vállalkozókat, őstermelőket, egyéb önfoglalkoztatókat is érinti ez a tervezett korlátozás.
Általános forgalmi adó (ÁFA)
2026. szeptember 1-től már a kézzel kiállított nyugtáról is 3 napon belül kötelező lesz elektronikusan adatot szolgáltatni a NAV-nak.
Az e-nyugtákról, e-pénztárgépek által készített okiratokról azonnali adatszolgáltatási kötelezettséget ír elő a törvényjavaslat.
Az alanyi adómentesség értékhatárának az emelése 12 millió forintról 18 millió forintra a tavalyi adócsomagból kimaradt, így egy kormányrendelettel rendezte azt a törvényhozás. Most ez a szabály kerül majd be az Áfa tv.-be egy kis módosítóval, mely szerint saját áru mozgatása közösségen belül már nem zárja ki az alanyi adómentességből a gazdálkodókat, csak figyelembe kell venni az áru beszerzési árát az értékhatárban (kivéve, ha ez az áru új közlekedési eszköz). Sőt lehetőséget ad az alanyi adómentesség soron kívüli megszüntetésére az özvegy, örökös számára, még akkor is, ha egyébként folytatják a tevékenységet.
ÁFA tanácsadó segítségét kérem
Számviteli törvény - fenntarthatósági jelentés
Az ESG-vel kapcsolatban módosult a Sztv.; a fenntarthatósági jelentés elkészítésének határidejét kitolták 2 évvel, így első alkalommal majd a 2027-ben kezdődő adóévről kell elkészíteni.
Illetékmentesség a zöld energiát termelő nap és szélerőművekre
Izgalmas fejlemény a zöldenergia beruházók számára, hogy illetékmentes lesz a naperőmű, szélerőmű átadása.
Mivel ezek a felépítmények általában egybeépültek ingatlanokkal és így értékesítésük ingatlanértékesítésnek minősült, ezért átadásukkor illetéket kellett eddig fizetni.
Most bár magát a felépítményt mentesítették, de nem mentes továbbra sem az illetékek alól a telek, ahol állnak, sem pedig az energiatárolására alkalmas építmények értékesítése.
Új tranzakciós illeték az e-pénzszámlákra
A pénzügyi tranzakciós illeték várhatóan kiterjesztésre kerül az elektronikus pénzszámlák terhére végrehajtott műveletekre is, ezzel új kötelezettség keletkezik az érintettek számára.
Globális minimumadót érintő változások
A globális minimumadó kapcsán változik a kiegészítő adóalanyiság bejelentésének határideje, a határidőt kitolják az adóévet követő második hónap utolsó napjáig.
Továbbá, új számviteli előírást tartalmaz a törvényjavaslat a kiegészítő adófizetési kötelezettség passzív időbeli elhatárolására.
Adóigazgatás: hosszabb ellenőrzési határidők láncügyletek esetén
Új szabályozás vonatkozik a több adózót érintő láncügyletek ellenőrzésének határidejére. Ilyen esetekben az adóhatóság az ellenőrzési határidőt megbízható adózóknál 365 napra, de egyes esetekben akár 540 napra is, míg más adózóknál eleve 540 napra hosszabbíthatja. A NAV különböző eljárási egységei közötti adótitok-megosztás törvényileg engedélyezetté válik.
A nyugtaadat szolgáltatási kötelezettség bevezetése kapcsán a határidő 2025 július 1-ről 2026. szeptember 1-jére kitolódik.
Önkormányzatok dönthetnek úgy, hogy mentesítik a háziorvosokat és védőnőket a helyi iparűzési adó alól, annak érdekében, hogy a nehezen betölthető praxisok könnyebben betölthetőek legyenek.
Kérje adótanácsadóink segítségét!
A 2025. június 11-én elfogadott adótörvény a Bizalmi Vagyonkezelési struktúrákkal kapcsolatban is tartalmaz változásokat, melyet külön blogbejegyzésben dolgozunk föl.