Facebook image
Mentés

A tervezett béremeléssel a járulékcsökkentés mellett is jól járna az államkassza is

Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter ambiciózus tervet jelentett be. 2017-ben a minimálbér összegét 15 százalékkal 127 650 forintra, míg a garantált bérminimum összegét 25 százalékkal 161 250 forintra emelné a kormány. Annak érdekében, hogy a vállalkozások által is megtapasztalt bérnyomás ne egyedüliként a társaságok terheit növelje 6 évre elhúzódó szociális hozzájárulási adó csökkentési tervet jelentett be. Ennek keretében jövőre 4 százalékponttal, a későbbi években pedig 2–2 százalékponttal mérséklődne a közteher mértéke.

A fentieken alapuló kalkulációt végeztünk, mely szerint a munkavállalói nettó keresetek a bérnövekedéssel arányosan változnának 2017-ben, míg a munkáltatói terhek 11,4, illetve 21,1 százalékkal növekednének ebben a bérsávban. A munkáltatói terhek jelentős emelkedése mellett az alábbiakat tartjuk fontosnak megjegyezni.

1. Adó és járulékterhek

A béremelkedés hatására a minimálbér és a garantált bérminimum esetén a kapcsolódó adó és járulékterhek növekedése eléri a 7,5, illetve közel 17 százalékot.

A magasabb jövedelmi sávokban várhatóan a béremelkedés ugyan szintén jelentős lesz, de várhatóan nem fogja elérni a fenti mértékeket.

2. A költségvetés adóbevételei 7%os bérnövekedés mellett már növekednek 

Amennyiben a szociális hozzájárulási adó mértéke egységesen, minden jövedelmi sávban 4 százalékkal fog csökkenni, akkor számításaink szerint legkevesebb 7 százalékpontos bruttó bér jövedelem növekedése esetén már a költségvetési bevételek összege növekedni fog.

3. Az adóék változik, de nem jelentősen

Az első év 4 százalékpontos szociális hozzájárulási adó csökkentése kevesebb, mint a piaci szereplők és elemzők által várt. Ennek hatására az ún. adóék az idei 48,25 százalékról 46,6 százalékra csökken. A hatéves adócsökkentési ciklus végére ez az érték alig lesz alacsonyabb, mint 42 százalék, amely még mindig várhatóan a legmagasabb lesz a régióban, hisz az jelenleg Csehországban 39,6, míg Lengyelországban 33,7 százalék.

4. Kedvező, hogy a személyi jövedelemadót a változás nem érinti

A bejelentésben személyi jövedelemadó csökkentésre vonatkozó tervek nem láttak napvilágot, amit két szempontból is pozitívnak lehet értékelni. A szociális hozzájárulási adó csökkentésen keresztül a költségvetési bevétel mérséklődés koncentráltabban jelenik meg a bérek vonatkozásban, az nem fog vonatkozni a külön adózó tőkejövedelmekre. Az intézkedés nem fogja negatívan befolyásolni a családi adókedvezmény alkalmazhatóságának mértékét. 

Hogyan alakulnak a minimálbér és a garantált bérminimum kapcsán az adó és járulékterhek és a nettó bérek 2017-ben? 

Minimálbér

2016

2017

(járulék

csökkentés nélkül)

2017

(4 százalékos szociális hozzájárulás csökkentéssel)

Változás mértéke

2016-hoz képest (HUF)

Változás százalékos mértéke

2016-hoz képest

Személyi jellegű ráfordítás142 635164 030158 92416 289111,42%
Szakképzési hozzájárulás1 6651 9151 915250 
Szociális hozzájárulás29 97034 46629 360-611 
Bruttó bér111 000127 650127 65016 650115,00%
Személyi jövedelemadó16 65019 14819 1482 498 
Egyéni járulék20 53523 61523 6153 080 
Nettó bér73 81584 88784 88711 072115,00%
      
Adóteher mértéke68 82079 14374 0375 217
Adóék48,25%48,25%46,59% 

Garantált bérminimum

2016

2017

(járulék

csökkentés nélkül)

2017

(4 százalékos szociális hozzájárulás csökkentéssel)

Változás mértéke

2016-hoz képest (HUF)

Változás százalékos mértéke

2016-hoz képest

Személyi jellegű ráfordítás165 765207 206200 75634 991121,11%
Szakképzési hozzájárulás1 9352 4192 419484 
Szociális hozzájárulás34 83043 53837 0882 258 
Bruttó bér129 000161 250161 25032 250125,00%
Személyi jövedelemadó19 35024 18824 1884 838 
Egyéni járulék23 86529 83129 8315 966 
Nettó bér85 785107 231107 23121 446125,00%
      
Adóteher79 98099 97593 52513 545
Adóék48,25%48,25%46,59% 

Korábbi bejegyzéseink a témában: 

Járulékcsökkentés, de mennyit is jelenthet a 7 százalék?

Járulékkulcsok változása 1996–2017

    Kapcsolódó bejegyzéseink

    Érdeklik az adó, számviteli és jogi változások?

    Iratkozzon fel hírlevelünkre, és legyen mindig naprakész!

    Feliratkozom