2025 októberétől számottevően emelkednek a kiterjesztett gyártói felelősségi (EPR) díjak, amelyet a MOHU Mol Hulladékgazdálkodási Zrt. állít ki a kötelezett vállalatok számára. Az emelés mértéke termékáramonként eltérő, de több esetben 100 százalék feletti növekedést is láthatunk. Az EPR szabályozása szerint, egy erre a célra létrehozott testületnek minden év utolsó negyedévében át kell tekinteni azt, hogy az aktuális EPR-díjak a következő évben miként alakuljanak.  Ez az első komoly díjemelés az EPR-rendszer 2023-as bevezetése óta – a változás pedig jelentős hatással lehet a gyártók, importőrök és forgalmazók költségtervezésére.

Miért volt elkerülhetetlen az EPR- díj emelése?

Az EPR-rendszer célja, hogy a gyártók fedezzék azoknak a termékeknek a hulladékkezelési költségét, amelyeket piacra hoznak. A tapasztalat azonban azt mutatja, hogy az eddigi díjbevételek nem fedezték teljes mértékben a hulladékgyűjtés és -hasznosítás költségeit, ugyanis a MOHU kommunikációja szerint veszteségesen működnek.
Ennek oka lehet többek között:

  • sok a potyautas vállalkozás, amely nem regisztrált EPR-kötelezettként, így nem fizet díjat;
  • a hulladékkezelési rendszer működési költségei a piaci várakozások felett alakultak;
  • a koncessziós struktúrában a MOHU – mint kizárólagos közszolgáltató – pénzügyi stabilitását biztosítani kell, mely jelentős beruházást igényel a cégtől.

Az Országos Hulladék Hatóság (OHH) feladata a jogszabályi megfelelés ellenőrzése, míg a MOHU a rendszer működtetéséért, a díjak beszedéséért és a hulladékkezelés megszervezéséért felel.
A mostani díjemelés célja tehát az, hogy a koncessziós rendszer fenntartható maradjon, és ne az államnak kelljen pótolnia a hiányzó forrásokat.

A legnagyobb mértékű EPR díjemelések (2025. IV. negyedévtől)

Termékáram2024-es díj (Ft/kg)2025. októbertől (Ft/kg)Emelkedés
Gépjármű akkumulátor238390+64%
Lámpák306419+37%
Reklámhordozó papír94204+117%
Textilcsomagolás67148+121%
Fából készült bútorok1751+200%
Gépjárművek2136+71%

További emelések várhatók az üveg-, fa- és társított csomagolások, a sütőolaj és zsír, valamint a nem újrahasználható fém és italcsomagolások esetében is.

Mit jelent az EPR díjak emelése a vállalatoknak?

A díjak október 1-jén emelkedtek, ami azt jelenti, hogy hatásuk már a következő negyedévében érezhető lehet.

A díjemelés közvetlenül növeli az érintett cégek költségeit, hiszen az EPR-díj általában beépül a termék árába amennyiben a terméket Magyarországon hozzák forgalomba. Ezért a következő lépések elengedhetetlenek:

  1. Árképzés felülvizsgálata – a megnövekedett EPR-díjakat célszerű beépíteni a termékárakba;
  2. Szerződések újratárgyalása – a meglévő partnerekkel kötött szerződések esetében a költségváltozások kezelése kulcsfontosságú;
  3. Adatszolgáltatás és megfelelés – a pontos EPR-bevallások még fontosabbá válnak, mivel a hatóságok célzott ellenőrzésekkel lépnek fel a mulasztók ellen.

EPR: Fokozódó ellenőrzések, növekvő kockázat

Az eltelt két évben a hatóság inkább adminisztratív ellenőrzéseket végzett, a nyilvántartások adatainak egymásra vetítéséből szűrték ki azokat a gazdálkodókat, akik érintettek EPR kötelezettséggel, de mégsem teljesítik azt. Inkább a kötelezettség teljesítésére felszólító leveleket kaptak a mulasztó gazdálkodók a szankciók helyet.

A 2025-ös évre az OHH és a megyei hulladékhatóságok fokozott ellenőrzéseket terveznek. A hatóságok vámtételek, Intrastat-adatok, közösségi áfabevallások és termékdíj-bevallások alapján azonosítják azokat a vállalkozásokat, amelyek vélhetően kimaradtak a rendszerből, és szankciók alkalmazását is kilátásba helyezik.
Az alapbírság 200 000 forint, de a mulasztások összeadódhatnak, így akár több millió forintos kockázatot is jelenthetnek. A meg nem fizetett EPR-díjra 50 százalékos pótlék is kiszabható.

Hogyan kerülhetők el a EPR bírságok és a versenyhátrány?

Az RSM szakértői tapasztalatai szerint a legnagyobb veszélyt az EPR érintettség felismerésének hiánya jelenti.

Sok vállalkozás – különösen a kisebb importőrök és gyártók – még mindig nem regisztrált EPR-kötelezettként, holott 2023. július 1. óta ez kötelező.


Az EPR megfelelés érdekében érdemes:

  • átvilágítani az EPR-kötelezettséget termék- és vámtarifaszám szinten;
  • rendszeresen egyeztetni szakértő tanácsadóval a bevallások helyességéről;
  • automatizálni az adatszolgáltatási folyamatokat, hogy elkerülhető legyen a manuális hibázás és a késedelem.

Az EPR rendszer jövője

Az októberi EPR díjemelés nemcsak adminisztratív, hanem stratégiai kérdés is: befolyásolja az árképzést, a cash flow-t és a versenyképességet.
A jövőben további díjemelések is várhatók, amennyiben a rendszer bevételei továbbra sem fedezik a hulladékgazdálkodás valós költségeit. A cégek számára most a legfontosabb feladat, hogy:

  • áttekintsék kötelezettségeiket,
  • felkészüljenek a díjemelés pénzügyi hatásaira,
  • és biztosítsák a jogszabályi megfelelést az ellenőrzések 

    EPR szakértő segítségét kérem

Érdeklik az adó, számviteli és jogi változások?

Iratkozzon fel hírlevelünkre, és legyen mindig naprakész!