Még csak most ért véget a 2025-ös beszámolókészítési és TAO-HIPA bevallási időszak, máris az első éles GloBE-bevallási szezon közepén vagyunk. A 2024-es helyi QDMTT bevallásig és a GIR bevallásig kevesebb mint egy hónap áll rendelkezésre a felkészülésre.
A globális minimumadó alanyai Magyarországon azok a multinacionális vagy nagyméretű belföldi vállalatcsoportok magyarországi tagjai, amelyeknél a cégcsoport éves konszolidált bevétele az adóévet megelőző négy év közül legalább kettőben elérte a 750 millió eurót.
A magyar csoporttagok az elkövetkezendő időben több lényeges Pillar II (GloBE) kötelezettséggel kell, hogy számoljanak.
A naptári éves adózók esetében 2026. június 30. kiemelt határidő a globális minimumadó rendszerében: eddig kell benyújtani a 2024-es évre vonatkozó helyi QDMTT bevallást, valamint – bizonyos esetekben – a GloBE Information Returnt, azaz a GIR-bevallást. A NAV kitöltési útmutatója szerint a 2024-es adóévhez kapcsolódó adatszolgáltatást normál üzleti éves adózók esetében 2026. június 30-ig kell teljesíteni.
A határidő tehát nem pusztán technikai adminisztrációs feladatot jelent: a megfelelő bevallás mögött átlátható kalkulációra, dokumentált mentességi vizsgálatra és csoportszintű adatkoordinációra van szükség.
2026. június 30.: a következő GloBE-határidő naptári éves adózóknál
Az első globális minimumadóval érinett adóév Magyarországon a 2024 év. A 2024. adóév tekintetében már eddig is számos compliance feladatot kellett teljesíteni: előzetes bejelentési kötelezettség, QDMTT előlegbevallási és -fizetési kötelezettség stb. Ezzel azonban a 2024. évi feladatok még nem zárultak le, a naptári éves adózóknak 2026. június 30-án két fő kötelezettségre kell figyelniük:
- a helyi QDMTT bevallásra,
- valamint a GIR-bevallásra, illetve bizonyos esetekben az ehhez kapcsolódó későbbi bejelentésre.
Helyi QDMTT bevallás: nem csak fizetendő adó esetén releváns
A helyi QDMTT bevallás határideje 2026. június 30. naptári éves adózók esetében. Azok a csoporttagok, amelyek vonatkozásában előlegbevallás került benyújtásra (2025. november 20-ig), helyi kiegészítő adóbevallás benyújtására is kötelezettek.
Fontos, hogy a bevallási kötelezettség alól abban az esetben sem mentesülnek a magyar csoporttagok, ha egyébként a 2024-es év kapcsán valamely mentességgel (pl. CbCR Safe Harbour mentességgel) tudnak élni. Azaz, az előlegbevalláshoz hasonlóan, a végleges helyi bevallást is mentességtől függetlenül be kell nyújtani.
A bevallás tehát minden olyan belföldi társaságot érint, amely olyan multinacionális vállalatcsoport vagy nagyméretű belföldi vállalatcsoport tagja, amely a 2024-es adóévben a globális minimumadó hatálya alá tartozik, függetlenül attól, hogy Magyarországon keletkezett-e kiegészítő adófizetési kötelezettsége.
GIR-bevallás (GloBE Information Return): komplex nemzetközi adatszolgáltatás
Szintén 2026. június 30-án esedékes a GIR-bevallás (GloBE Information Return). A GIR – szemben a helyi QDMTT bevallással – egy komplex adatszolgáltatási csomag, amely nemcsak a magyar, hanem minden érintett joghatóságra vonatkozóan részletes információkat tartalmaz (pl. az effektív adókulcsokról, lefedett adókról, kiegészítő adókról, stb.). Fontos különbség még a helyi QDMTT bevalláshoz képest, hogy a magyar csoporttag bizonyos esetekben mentesülhet a GIR beadása alól (pl., ha azt a végső anyavállalat vagy egy másik, kijelölt csoporttag nyújtja be valamely másik joghatóságban). Ebben az esetben a magyar csoporttag el tudja kerülni a terjedelmes és részletes GIR beadását, és ahelyett csak egy rövid adatszolgáltatást kell a magyar adóhatóság felé benyújtania.
Ezt a 2024-es év kapcsán 2026. december 31-ig kell majd teljesíteni (egy rövid bejelentés kell tenni arról, hogy a GIR-t a csoporton belül hol nyújtották be).
Hogyan érdemes felkészülni a június 30-i GloBE-kötelezettségekre?
A gyakorlatban ritkábban fordul elő, hogy a magyar csoporttagok lennének a GIR benyújtására kötelezett/kijelölt entitások, így várhatóan a legtöbb érintettnek a decemberi rövid GIR bejelentésre kell készülni. Amennyiben valamely csoportban mégis a magyar csoporttag nyújtaná be a GIR-t, alapos és hosszas felkészüléssel kell számolni: ebben az esetben ez nemcsak egy adózási projekt, hanem nemzetközi adat- és projektmenedzsment feladat is. A siker kulcsa a GloBE-szabályok ismeretén túl az, hogy a csoport összes külföldi csoporttagjától időben, egységes formában és felülellenőrizhető módon be tudják szerezni az adatokat, illetve a nyomtatvány összetettsége miatt várhatóan az XML-validációra is kiemelt figyelmet kell fordítani.
QDMTT bevallás – nem olyan egyszerű, mint ahogy elsőre látszik
A GIR-től eltérően a helyi QDMTT bevallás egy jóval rövidebb, kizárólag a magyar csoporttagok adatait tartalmazó bevallás. Ez azonban nem jelenti azt, hogy pár nap alatt teljes egészében fel lehetne készülni annak a kitöltésére: bár csupán pár rubrikáról van szó, az tapasztalataink alapján heteket is igénybe vehet, hogy a megfelelő rubrika ikszelése vagy mező kitöltése biztosan helytálló legyen. Itt tehát nem a bevallás hossza jelenti a kihívást, hanem az, hogy az egyes riportálandó adatok a magyarországi szabályok alapján megfelelően alátámaszthatók legyenek. Fontos, hogy a QDMTT kapcsán a joghatósági szemlélet érvényesül, azaz minden magyar csoporttagot együttesen kell figyelembe venni. Másrészt kiemelt jelentősége van a GloBE-ban a halasztott adóknak és egyéb speciális korrekciós tényezőknek, illetve a különféle számítások megfelelő dokumentáltságának. Különösen igaz ez az esetleges mentességek, Safe Harbour-ök alkalmazásakor, ugyanis a mentesség tényét egy adóellenőrzés során az adóhatóság részleteiben ellenőrizheti (ezért a dokumentáltságnak és az átlátható kalkulációknak nagy jelentősége van).
GloBE ellenőrzési szempontok: mit érdemes még június 30. előtt átnézni?
A június 30-i határidő előtt az érintett magyar csoporttagoknak célszerű legalább az alábbi kérdéseket végiggondolniuk:
- Minden magyar társaság esetében megfelelően alátámasztott-e, hogy belföldi csoporttagnak minősül?
- Ha valamely társaság nem minősül belföldi csoporttagnak, ennek szakmai megítélése dokumentált-e?
- Safe Harbour mentesség alkalmazása esetén a feltételek megfelelően alátámasztottak-e?
- A kalkuláció átlátható, teljes körű és ellenőrizhető?
- A számítás a megfelelő adatokból indul-e ki?
- A kalkuláció figyelembe veszi-e valamennyi releváns módosító tételt?
- Az egyes összegek forrása megfelelően visszakövethető-e?
- A korábbi kötelezettségek – előzetes bejelentés, előlegbevallás, előlegfizetés – határidőben teljesültek-e?
- Rendelkezésre áll-e minden szükséges számviteli, adózási és csoportszintű dokumentáció?
RSM szakértői támogatás a GloBE-bevallási kötelezettségekben
A globális minimumadó rendszerében a határidők teljesítése mellett legalább ilyen fontos, hogy a bevallások mögötti számítások, mentességi döntések és dokumentációk is megfelelően alátámasztottak legyenek.
Az RSM Hungary szakértői támogatást nyújtanak többek között a globális minimumadó érintettség megállapításában, a QDMTT és GIR kötelezettségek azonosításában, a mentességek vizsgálatában, a számítások előkészítésében, valamint a bevallási és adatszolgáltatási folyamatok támogatásában.
Amennyiben vállalatcsoportja érintett a 2026. június 30-i GloBE-határidőben, érdemes mielőbb áttekinteni a szükséges adatokat, kalkulációkat és dokumentációkat, hogy a bevallás ne csak határidőben, hanem szakmailag is megalapozottan készüljön el.