A globális minimumadóval érintett vállalatcsoportok számára 2026. november 20. újabb fontos adózási határidő: eddig kell bevallaniuk és adott esetben megfizetniük a 2025-ös adóévre vonatkozó belföldi kiegészítőadó-előleget. A kötelezettség azonban nem merül ki egy nyomtatvány benyújtásában. A vállalatoknak a mentességek alkalmazhatóságát, a magyarországi csoporttagok adópozícióját és a számítások megalapozottságát is igazolniuk kell. Az első év tapasztalatai alapján különösen azoknál a társaságoknál jelenthet kihívást a felkészülés, amelyeknél a globális minimumadó-kalkulációk külföldi anyavállalati szinten készülnek.
Globális minimumadó: a 15 százalékos adókulcs nem jelent automatikusan 6 százalékos többletadót
A globális minimumadó (GloBE, Pillar Two) szabályozásának célja, hogy a hatálya alá tartozó nagyvállalatcsoportok nyereségét országonként legalább 15 százalékos effektív adóterhelés érje, mérsékelve az egyes országok adókulcs-különbségéből eredő adóelőnyöket.
A rendelkezések főszabály szerint azokra a multinacionális és nagyméretű belföldi vállalatcsoportokra vonatkoznak, amelyek konszolidált éves bevétele a vizsgált négy üzleti év közül legalább kettőben eléri vagy meghaladja a 750 millió eurót.
Fontos, hogy a küszöbérték vizsgálatakor nem kizárólag az értékesítés nettó árbevételét, hanem a konszolidált beszámoló szerinti releváns bevételt kell figyelembe venni. A szabályozás emellett nem csupán a több országban működő vállalatcsoportokat érintheti: a megfelelő méretű, kizárólag Magyarországon működő cégcsoportok is a hatálya alá tartozhatnak.
Magyarországon a szabályozás különösen nagy figyelmet kapott, hiszen a társasági adó kulcsa 9 százalék (NB. ez nagyvállalatok esetében a jelenleg ismert őszi adócsomag javaslat alapján 15% lehet). Ez azonban önmagában nem jelenti azt, hogy az érintett vállalatoknak automatikusan további 6 százalékos adót kellene fizetniük.
Globális minimumadó tanácsadás az RSM-től
A GloBE szerinti effektív adókulcs (Effective Tax Rate, ETR) meghatározása ugyanis eltér a hagyományos társaságiadó-számítástól. Ráadásul a minimumadó szerinti adópozíciót nem társaságonként, hanem országonként, az adott joghatóságban működő csoporttagok releváns adatainak együttes figyelembevételével kell meghatározni.
A 9 százalékos magyar társaságiadó-kulcsból nem lehet közvetlenül következtetni a globális minimumadó-fizetési kötelezettségre. A megfelelően elkészített kalkuláció akár azt is igazolhatja, hogy a magyarországi csoporttagoknak nem keletkezik további adófizetési kötelezettségük. Ehhez azonban a teljes magyar adópozíciót és az alkalmazható mentességeket is részleteiben vizsgálni kell” – hangsúlyozza dr. Clamba Viktória, az RSM adószakértője.
November 20.: mit kell teljesíteniük a globális minimumadóval érintett vállalatoknak?
A naptári évvel megegyező konszolidált beszámolási időszakú vállalatcsoportok érintett magyarországi tagjainak 2026. november 20-ig kell benyújtaniuk a 2025-ös adóévre vonatkozó elismert belföldi kiegészítőadó-előleg (QDMTT) bevallását, és megfizetniük az esetlegesen felmerülő előleget.
Az eltérő üzleti éves vállalatcsoportok esetében a határidő az érintett adóév végét követő tizenegyedik hónap 20. napjához igazodik.
A kötelezettség teljesítésére a NAV által 2026 októberében közzétett 25GLBADO jelű bevallás szolgál, amely az Online Nyomtatványkitöltő Alkalmazásban (ONYA) érhető el. Ezt a határidőt és az űrlap elérhetőségét a NAV hivatalos tájékoztatása is megerősíti.
A QDMTT-előleg sajátossága, hogy az adott adóévre meghatározott belföldi kiegészítőadó-kötelezettséghez kapcsolódik. Ennek megfelelően az előlegbevallás elkészítéséhez már érdemi GloBE-vizsgálatokra és megfelelően alátámasztott adókalkulációra van szükség.
Ez jelentős különbség a hagyományos társaságiadó-előleg rendszeréhez képest: nem elegendő egy korábbi időszak adókötelezettségéből kiindulni, hanem a 2025-ös adóév tényleges adatait, a releváns korrekciókat és az alkalmazható mentességeket is értékelni kell.
A határidő előtt ezért különösen fontos ellenőrizni, hogy rendelkezésre állnak-e a szükséges csoportszintű adatok, elkészültek-e a mentességi vizsgálatok és a QDMTT-kalkulációk, valamint egyértelműen meghatározták-e a magyarországi bevallás teljesítéséért felelős személyt vagy szervezetet.
Nulla fizetendő globális minimumadó? A bevallási kötelezettség ettől még fennállhat
Gyakori félreértés, hogy ha egy vállalatcsoportnak nem keletkezik tényleges kiegészítőadó-fizetési kötelezettsége, akkor további teendője sincs. A gyakorlatban azonban a nulla összegű kiegészítő adó nem feltétlenül jelent nulla bevallási vagy dokumentációs kötelezettséget.
A kiegészítő adó több okból is lehet nulla. Előfordulhat például, hogy a magyarországi csoporttagokra meghatározott effektív adókulcs eléri a 15 százalékot, vagy a vállalatcsoport valamely alkalmazható mentességi, illetve egyszerűsítési rendelkezés alapján mentesül a fizetési kötelezettség alól.
Különösen fontosak az országonkénti jelentésen (Country-by-Country Reporting, CbCR) alapuló Safe Harbour szabályok. Az átmeneti CbCR Safe Harbour keretében – a vonatkozó feltételek mellett – három alternatív teszt vizsgálható: a de minimis teszt, az egyszerűsített effektív adókulcs teszt és a rutinprofit-teszt. Ha az adott joghatóságban valamelyik feltétel teljesül, az jelentős könnyítést biztosíthat a kiegészítő adó meghatározásában.
A mentességek alkalmazása azonban nem automatikus. Vizsgálni kell a felhasznált adatok megfelelőségét, a releváns mutatók helyes meghatározását, valamint a mentességi feltételek teljesülését. További lényeges szempont, hogy a mentességeket adóévenként értékelni kell, és az átmeneti CbCR Safe Harbour alkalmazásánál a korábbi évek döntéseinek is lehet jelentősége. A „once out, always out” szabály miatt egy korábbi évben elmulasztott vagy nem alkalmazott mentesség a későbbi jogosultságot is befolyásolhatja.
Tapasztalataink szerint a globális minimumadóval érintett vállalatok jelentős részénél nem feltétlenül az adófizetés, hanem a mentesség megfelelő dokumentálása jelenti a legnagyobb feladatot. A nulla fizetendő adó mögött talán még inkább szükség lehet részletes számításokra, adategyeztetésekre és olyan dokumentációra, amely egy későbbi adóhatósági vizsgálat során is alátámasztja az alkalmazott megközelítést” – emeli ki dr. Clamba Viktória, az RSM adószakértője.
Mit mutatnak az első év tapasztalatai? A külföldi kalkuláció nem mindig elegendő
A 2025-ös első előlegbevallási időszak tapasztalatai alapján a globális minimumadóval kapcsolatos egyik legnagyobb kihívást nem feltétlenül a bevallási nyomtatvány kitöltése, hanem az annak alapjául szolgáló adatok és számítások előállítása jelenti.
A nemzetközi vállalatcsoportok jelentős részénél a GloBE-kalkulációkat központilag, az anyavállalat szintjén készítik el. Ez hatékony megoldás lehet, hiszen egységes módszertant biztosít, és mérsékli a helyi pénzügyi csapatokra nehezedő adminisztratív terheket. A központosított megközelítésnek ugyanakkor korlátai is lehetnek. A külföldön készített számítások, elemzések nem minden esetben veszik figyelembe teljeskörűen a magyar lokális adószabályokat, a helyi adónemek kezelését, illetve a NAV által előírt bevallási adattartalmat.
További problémát jelenthet, ha a magyar leányvállalat kizárólag egy összesített eredményt vagy rövid konklúziót kap, de nem rendelkezik a mögöttes számításokkal és az alkalmazott mentességeket alátámasztó dokumentációval. Márpedig a magyar bevallási kötelezettség teljesítéséhez nem elegendő minden esetben a csoportszintű számítások eredményének egyszerű átvétele. Szükség lehet annak ellenőrzésére is, hogy a kalkuláció megfelel-e a magyar QDMTT-szabályoknak, és a bevallásban szereplő adatok megfelelően igazolhatók-e.
Az első év tapasztalatai alapján a központilag készített GloBE-kalkulációk jelentős segítséget jelentenek a magyar leányvállalatoknak, ugyanakkor nem helyettesítik automatikusan a magyar szabályok szerinti felülvizsgálatot. A legnagyobb kockázatot azok az esetek jelenthetik, amikor a helyi társaság ugyan rendelkezik az anyavállalattól kapott végeredménnyel, de nem tudja megfelelően alátámasztani annak számítási hátterét vagy a mentesség alkalmazásának jogalapját. A megfelelő dokumentáció hiánya különösen egy későbbi adóhatósági ellenőrzés során jelenthet kockázatot.” – hívja fel a figyelmet dr. Clamba Viktória, az RSM adószakértője.
November 20. után sem érnek véget a globális minimumadóval kapcsolatos feladatok
A novemberi előlegbevallás csak egyike a globális minimumadóhoz kapcsolódó éves kötelezettségeknek, amiket még 2026-ban meg kell tenniük a naptár éves adózóknak. Az érintett vállalatoknak a következő időszakban további bevallási, bejelentési és adatszolgáltatási feladatokkal is számolniuk kell.
Különös figyelmet igényel a GloBE Information Return (GIR), vagyis a globális minimumadóhoz kapcsolódó részletes információs adatszolgáltatás.
A 2024-es adóévre vonatkozó első GIR bevallás főszabály szerinti határideje a naptári éves vállalatcsoportoknál 2026. június 30. volt. Amennyiben a GIR-adatszolgáltatást a vállalatcsoport valamely külföldi tagja teljesíti, a magyar társaságoknak meg kell vizsgálniuk, hogy fennállnak-e a belföldi adatszolgáltatás alóli mentesülés feltételei.
Ehhez nem elegendő önmagában az, hogy a GIR külföldön benyújtásra került. A megfelelő nemzetközi információcsere-feltételek teljesülését és a magyar csoporttagok adatainak lefedettségét is ellenőrizni kell. Amennyiben ezek a feltételek fennállnak, a magyar csoporttagoknak nem szükséges június 30-ig GIR-t benyújtani; esetükben elegendő 2026. december 31-ig egy bejelentést beadni az adóhatóság részére arról, hogy a magyar csoporttagokra vonatkozóan melyik országban, mely szervezet nyújtotta be a GIR-t.
Hogyan készülhetnek fel a vállalatok a november 20-i határidőre?
A hátralévő időben az érintett vállalatoknak célszerű célzottan áttekinteniük a 2025-ös adóévre vonatkozó globális minimumadó-pozíciójukat.
Első lépésként érdemes ellenőrizni, hogy a vállalatcsoport és a magyarországi csoporttagok releváns adatai teljeskörűen rendelkezésre állnak-e, illetve történt-e olyan változás a csoportstruktúrában vagy az adózási körülményekben, amely befolyásolhatja a csoporttagok GloBE statuszát. Ezt követően szükséges a mentességek alkalmazhatóságának értékelése, a QDMTT-kalkuláció elkészítése vagy felülvizsgálata, valamint a bevallás alátámasztásához szükséges dokumentáció összeállítása.
Különösen fontos a külföldi anyavállalattal való időben történő egyeztetés. Ha a szükséges adatok vagy kalkulációk nem állnak rendelkezésre, azokat célszerű mielőbb beszerezni, és a magyar követelmények alapján ellenőrizni. A megfelelő felkészülés nemcsak a határidő teljesítését segíti, hanem csökkentheti a későbbi helyesbítések, adóhatósági viták és szankciók kockázatát is.
A globális minimumadót ma már nem érdemes évente egyszer előkerülő adózási feladatként kezelni. Azok a vállalatok tudják a legbiztonságosabban teljesíteni a kötelezettségeiket, amelyeknél a csoportszintű adatgyűjtés, a magyar szabályok szerinti felülvizsgálat és a dokumentáció folyamatosan, összehangoltan működik. A november 20-i határidőre való felkészülés ezért egyben lehetőség a következő évek megfelelési folyamatainak megerősítésére is” – foglalja össze dr. Clamba Viktória, az RSM adószakértője.
Miben segíthet az RSM a globális minimumadó-kötelezettségek teljesítésében?
A globális minimumadó alkalmazása összetett adózási, számviteli és nemzetközi koordinációs feladatokat jelenthet a vállalatok számára.
Az RSM adótanácsadói a teljes megfelelési folyamat során támogatást nyújthatnak, többek között a szabályozás hatályának vizsgálatában, a Safe Harbour mentességek értékelésében, a GloBE- és QDMTT-kalkulációk elkészítésében és felülvizsgálatában, valamint a kapcsolódó bevallások és adatszolgáltatások előkészítésében.
Szakértőink különösen azokban az esetekben tudnak érdemi támogatást biztosítani, amikor a magyar leányvállalatoknak a külföldi anyavállalat által készített számításokat kell összehangolniuk a hazai adókötelezettségekkel, vagy amikor valamely mentesség alkalmazhatósága további szakmai elemzést igényel.
A cél nem pusztán egy adott bevallás határidőre történő benyújtása, hanem olyan átlátható, megfelelően dokumentált és hosszú távon is működő folyamat kialakítása, amely támogatja a szabályszerű adózást, és mérsékli a szükségtelen adminisztrációt.
Keresse az RSM adótanácsadóit!
A 2026. november 20-i határidő közeledtével érdemes mielőbb felülvizsgálni a 2025-ös globális minimumadó-pozíciót. Az RSM adótanácsadói készséggel segítenek a QDMTT-előlegbevallásra való felkészülésben, a mentességek és kalkulációk ellenőrzésében, valamint a további globális minimumadó-kötelezettségek teljesítésében.