Mentés

Online számlariport: kihívás teljesítve!

A júliusban elstartolt NAV valós idejű számlajelentése egy olyan versenyhez hasonlított, amelyen a résztvevők készen kapható, vagy saját maguk által készített „eszközökkel” próbáltak elindulni a kijelölt pályán. A júniusi tesztidőszak egy hasznos méltányossági hónappal meghosszabbításra került, így július 31-ig kellett mindenkinek ledolgoznia esetleges lemaradását, augusztus 1-től pedig már kötelező a folyamatos megfelelés.

Az RSM technológiai partnerként állt be azok mögé, akik egyedi rendszerüket készítették fel az elvárásokra, de külső támogatás nélkül nem tudtak volna felsorakozni a rajtvonalra. A magyar piacon egyedülálló, felhőalapú ConnecTAX szolgáltatásunkkal meglévő eszközeiket jelentősebb átalakítás nélkül így továbbra is használni tudják, megfelelve a szabályozásnak. 

Megoldásunk kifejlesztése csapatunknak is egy újabb fontos mérföldkövet jelentett a pénzügyi folyamatok digitalizálását célzó termékfejlesztéseinkben. A második hónap végére a rendszerünk már több ezer számla feldolgozásán volt túl, így néhány hasznos következtést – a szigorú GDPR-kompatibilis adatvédelmi irányelveket szem előtt tartva – le tudtunk vonni és meg tudunk osztani az online számlajelentések kapcsán. 

Hasznos volt a méltányossági hónap a számlariportnál

Jól vizsgázott az aktívan használt tesztinfrastruktúránk, amelyet az éles verzió elindítása előtt „kvázi kötelező” jelleggel beépítettünk a cégek felkészülési folyamatába. Kifejezetten hasznos volt az átmeneti időszak kitolása azok számára, akik aktívan dolgoztak az adatszolgáltatásuk megteremtésében. Mivel többen csak július végére tudták egyedi rendszereiket felkészíteni az éles jelentésre, az esetleges problémák már a tesztkörnyezetben kiderültek, és az éles indulás előtt korrigálhatóak voltak. A valós idejű adatszolgáltatásból a türelmi időszakban kimaradt számlákat július végéig pedig utólag helyesen pótolni tudták. 

Ahogy az várható volt, az egyedi rendszerekkel pályára lépő partnereknek nem csupán az adatszolgáltatási megoldásra, de áfa- és/vagy IT-tanácsadásra is szükségük volt a jogszabályi megfeleléshez. Nagy többségük szakértőink bevonásával tudta megvalósítani a házon belül szükséges fejlesztéseket saját számlázóprogramjában, és hozzáigazítani számlázási gyakorlatát a törvényi elvárásokhoz.

A grafikonunk a július 1. (bal oldal) és augusztus 31. (jobb) közötti számlajelentések általunk tapasztalt változását mutatja. Jól látszanak a két határidőhöz tartozó kiugrások.

Több mint kétszer ennyi is lehetne a számlariport

A ConnecTAX által feldolgozott számlák közel fele az ügyfelek által kezelt szűrési feltételek – pl. a 100 000 forintos áfaküszöbérték – alapján nem tartozott a rendelet hatálya alá, így nem került továbbításra az adóhatóság felé. Mindezek alapján elmondható, hogy a szabályozási feltételek esetleges későbbi változása következtében a jelenlegi számlamennyiség akár több mint kétszeresét is jelenthetik a cégek az adóhatóság felé. 

Folyamatosan javuló adatjelentési eredményesség

Július elején átlagosan a számlák közel harmada volt problémás a NAV visszacsatolása szerint, azaz hibára futott a jelentésük, vagy valamilyen figyelmeztető üzenet érkezett az adóhatóságtól. A sikeres beküldések aránya augusztusban már 80 százalék fölé emelkedett, ezzel együtt azon számlák aránya, amelyekkel ismételten foglalkozni kellett, 20 százalék alá csökkent. 

WARN és ERROR üzenetek is visszaérkeztek az adóhatóságtól, számuk folyamatosan, lassan csökkent. Ezen hibák mögött részben sémavalidációs probléma állt. A lehetséges 11 hibaüzenetből 7 típust rögzítettünk és 18 különböző figyelmeztetéssel találkoztunk abból a nagyjából 90 féle lehetőségből, amelyet az adóhatóság kapcsolódó dokumentációjából előzetesen ismerni lehetett.

Egyre lassuló adóhatóság

Ügyfeleink eredményességének javulásával párhuzamosan egyre romló feldolgozási sebességet tapasztaltunk az adóhatóság oldalán. Míg júliusban egy számla átlagos átfutási ideje 10,1 mp volt, ez augusztusra 13,1 mpre emelkedett. A tapasztalt néhány nagyobb lassulás (több mint 1 perc) többsége augusztus második felére esett. 

Az első két jelentési hónapban a számlák

  • 35 százaléka 5 mp-en belül,
  • többsége 10 mp-en belül került jelentésre,
  • és csak 2 százalék esetében fordult elő, hogy egy percnél több időt töltött az adatszolgáltató modul a NAV szervereivel való kommunikációval.

A fenti számok mögött azonban egy folyamatosan elérhető és működő szolgáltatást tapasztaltunk. Szeptemberig a NAV oldalán egyáltalán nem tapasztaltunk jelentősebb üzemzavart vagy üzemszünetet, tapasztalataink alapján az adóhatóság oldaláról a technológiai feltételek folyamatosan és mindvégig rendelkezésre álltak ahhoz, hogy a valós idejű számlajelentését minden érintett elindíthassa. 

Mindeddig nincs tapasztalat az adóhatóság ellenőrzési és bírságolási gyakorlatáról, várható azonban, hogy a következő hetekben az ellenőrzések is megkezdődnek és az adatriportálásból kimaradt, vagy jelentősen lemaradt résztvevőket figyelmeztetéssel és szankciókkal is a szabályok betartására próbálják majd ösztönözni.

    Kapcsolódó bejegyzéseink

    Értesüljön az adóváltozásokról

    hírlevelünkből!

    Feliratkozom
     Tovább