Facebook image
Mentés

Jelentősen emelkedhet a NETA teher!

Az országgyűlés elé beterjesztett adócsomag-javaslatban jelentős népegészségügyi termékadó (NETA) változások szerepelnek. Az alkoholos italok teljes palettájának NETA körbe kerülése mellett, az eddigi termékkörre fizetett díjak is emelkednek megközelítőleg 20 százalékos mértékben.

A változtatás fő indokaként az Európai Bizottság a NETA kapcsán korábban több alkalommal is megfogalmazott kritikájának kezelése került meghatározásra. 

Mint ismeretes az Európai Bizottság 2014 decemberében Pilot eljárást, majd 2016 áprilisában kötelezettségszegési eljárást indított a Neta tv. alkoholos italokra vonatkozó szabályozása kapcsán. Aggályosnak találta ugyanis azt, a gyümölcspárlatok és a gyógynövényes italok nem minősülnek adóköteles terméknek. A Bizottság úgy vélte, hogy a Neta tv. ezen kivételszabályai diszkriminatívak, illetve protekcionista hatással bírhatnak.

Az Európai Bizottság fenti álláspontja nemzeti szinten vitatott volt, amelynek alapvető indokai a jelenlegi változtatás indoklásában is megfogalmazásra került. Ezek szerint a gyógynövényes italok és a gyümölcspárlatok ugyanis olyan sajátos, objektív termék-jellemzőkkel bírnak, amelyek az eltérő adójogi minősítés alapjául szolgálhatnak. 

További indoka volt a kivételeknek, hogy a gyógynövényes italokat és a gyümölcspárlatokat jellegzetes összetételük, eredetük, felhasznált alapanyagaik, előállítási módjuk és a rájuk jellemző sajátos íz- és illatvilág különbözteti meg a többi alkoholterméktől, így ezen objektív jellemzők révén sajátos termékkategóriákat hoznak létre a szeszes italok piacán. 

A jobb a békesség elvét követve született meg a Neta tv. jelenlegi módosítási javaslata, amely tulajdonképpen elfogadja az Unió korábban kifogásolt felvetését és lehetővé teszi a magyar kormány és az Unió között kialakult jogvita lezárását.

A jelenlegi javaslat szerint a jövőben a jövedéki adótörvény szerinti alkoholtermékek minősülnek adóköteles alkoholos italnak. A korábbi szabályozáshoz képest ez azt jelenti, hogy a hétköznapi életben ismert alkoholtermékek kivételek nélkül NETA-val terheltek lesznek.

A továbbiakban sem keletkezik adókötelezettség azonban azon alkoholtermékek után, melyek  felhasználásukra tekintettel mentesülnek a jövedéki adófizetési kötelezettség alól.  Ilyenek például a gyógyszerek, gyógyhatású készítmények, bizonyos élelmiszerek, csokoládék, vegyipari és kozmetikai termékek, illetve más, nem emberi fogyasztásra szolgáló termékek előállításához használt alkoholtermékek. 

Az alkoholtermékek adótartalma is emelkedik 

Az alkoholtermékek teljes NETA  hatálya alá sorolása a Bizottság aggályainak leszerelése érdekében történik, mely indoklás racionális döntésnek is tűnik. Azonban apró porszem a rendszerben, hogy az alkoholos italok teljes palettájának NETA körbe kerülése mellett, az eddigi termékkörre fizetett díjak is emelkednek  megközelítőleg 20 százalékos mértékben. Az adómérték emelése az alkoholos italokat érintő változással kumuláltan már érezhető változásokat fog eredményezni.   

A NETA nem tartozott eddig azon adók közé, amelyek a legnagyobb költségvetési bevételeket generálják, a gazdálkodók, gyártók és kereskedők ingerküszöbét kevésbé érte el ez az adófajta.  A változások együttes jelentkezésével azonban a NETA jó úton halad afelé, hogy érdemes lesz rá odafigyelni több szempontból is.    

    Kapcsolódó bejegyzéseink

    Érdeklik az adó, számviteli és jogi változások?

    Iratkozzon fel hírlevelünkre, és legyen mindig naprakész!

    Feliratkozom