A munkaügyi vizsgálatokra elsősorban a korábbi tapasztalatok alapján a visszaélésekben jobban érintett szektorokban, célzottan kerül sor, de a jogszabályi megfelelés és a dolgozók szabályos bejelentésének ellenőrzése bármikor, bármelyik munkáltatónál megtörténhet.
A munkaügyi audit még a hatósági ellenőrzés előtt tárhatja fel a hibákat
Az idei első félévben végzett vizsgálatok NGM által közzétett adatai alapján a vizsgált munkavállalók kétharmadát érintette valamilyen szabálytalanság. Az esetek negyedében a nyilvántartással, ötödében a pihenőidővel, illetve a munkabérrel kapcsolatos jogsértéséket tártak fel a munkaügyi ellenőrök. A bejelentés nélküli foglalkoztatás minden nyolcadik munkavállalót érintett.
Saját, hazai vállalatok körében elvégzett őszi felmérésünk szerint körülbelül a cégek harmada monitorozza időről időre munkaügyi területének megfelelő működését, a vállalkozások kétharmadánál ilyen jellegű ellenőrzésre nem kerül sor.
Az eseti, belső ellenőrzések aránya úgy tűnik a cégmérettel arányos; amíg a kisebb cégek közül csupán minden tizedik végez ilyen auditot, a 100 fő feletti cégek – amelyek egyben TB kifizetőhelyek is – esetében tízből hat ellenőriz. Vélhetően utóbbi körben kevesebben is akadnak fel a rostán.
Munkaügyi bírságok és szankciók – a fokozatosság elve érvényesül
A hatóság az év első felében 100 millió forint bírságot szabott ki, illetve túlnyomórészt írásban hívta fel az érintett munkaadók figyelmét a hiányosságokra; a bérfizetés csúszására, elmaradására, a nyilvántartási rendszerek problémáira. A munkaügyi hatóság a problémás esetekben utóellenőrzést is végez, ellenőrzi, hogy a kifogásolt hiányosságokat a cég pótolta-e, ezzel is ösztönözve a transzparens, a szabályoknak megfelelő működést.
Sokféle, a foglalkoztatáshoz kapcsolódó kedvezmény van a rendszerben például a FEOR-számhoz, vagy az életkorhoz kapcsolódóan, a szociális hozzájárulási járulék aránya is csökkent. Mindezért némileg meglepő, hogy miközben jobb feltételekkel lehet ma alkalmazni egy munkavállalót, mint pár évvel ezelőtt, a fekete foglalkoztatás aránya egyes ágazatokban továbbra sem javult.
5 lépésben a munkavállaló is ellenőrizheti, hogy bejelentette-e munkáltatója!
A dolgozók maguk is ellenőrizhetik, hogy bejelentésük szabályosan megtörtént-e. Amennyiben a munkavállaló regisztrált a https://magyarorszag.hu felületre és van érvényes Ügyfélkapu elérése az alábbiakat kell tennie:
- Lépjen be https://magyarorszag.hu felületre.
- A jobb oldali menüsávban válassza ki a felsorolás 4. pontját: TAJ-nyilvántartással összefüggő szolgáltatások. Ide érkezik: https://ugyintezes.magyarorszag.hu/szolgaltatasok/taj.html
- Kattintson a szürke gombra a középső oszlop tetején: Használom a szolgáltatást.
- A megnyíló ügyfélkapu felületen jelentkezzen be, innen a rendszer automatikusan továbbirányítja az OEP felületére, ide: https://ugyfelkapu.oep.hu/oepu/keret.jsp
- A bal menüsorból válassza ki: Biztosítási jogviszony, majd adja meg TAJ számát.
A megnyíló eredményablakban részletesen végignézhető a munkavállaló egész élettörténete: hol volt bejelentve, mikortól meddig az alábbi adatok alapján:
- TAJ
- Születési név
- Születési dátum
- Nyilvántartási szám | Bejelentő név | FEOR | Jogosultság kezdete |Vége
Amennyiben valamilyen adat nem egyezik, a munkavállaló jelezheti ezt közvetlenül a felületen keresztül!