Mentés

Outsourcing – mikor hatékony?

Minden gazdasági szektorban érezhető a zsugorodó munkaerőpiac hatása. Egyre növekvő kihívást jelent a vállalatoknak, hogy képesek legyenek pénzügyi, számviteli és IT-erőforrásaikat biztosítani: kulcsfontosságú stratégiai kérdéssé vált a vállalkozások számára a megfelelően képzett és motivált munkaerő toborzása, felvétele és megtartása, miközben a munkabérek és juttatások folyamatos emelkedése kiélezi a cégek versenyét a tehetséges alkalmazottakért.

Egyre több kihívásnak kell megfelelni

Ez a helyzet azzal a következménnyel jár, hogy a vállalatok még inkább rákényszerülnek működési hatékonyságuk, eredményességük és költségeik folyamatos optimalizálására. 

Korábban a pénzügyi, a számviteli és az IT-feladatokat középvállalati szinten még viszonylag egyszerűen, generalisták egy kisebb csoportjának alkalmazásával meg lehetett oldani házon belül, mára azonban ez a stratégia egyre kevésbé működik. Az IT-területekre jellemző trendek folyamatos változása mellett ugyanis a pénzügyi és a számviteli terület is egyre összetettebb lesz, a feladatok szakszerű ellátásához szükséges szakértelem spektruma pedig egyre szélesebbé válik. Sok esetben a költségvetés megszorítása és a munkabérek emelkedése miatt a KKV-k abban a helyzetben találják magukat, hogy meg tudják ugyan fizetni alkalmazottaikat, de folyamatos továbbképzésüket és a megszerzett tudásuk frissen tartását már nem feltétlenül tudják vagy akarják finanszírozni. 

Miközben a felhőalapú szolgáltatások és a mobiltechnológia felgyorsult fejlődési trendje következtében a pénzügyi és informatikai területen dolgozó szakemberek felé növekszik az elvárás, hogy tisztában legyenek a legújabb technológiákkal, és azt szakszerűen alkalmazni is képesek legyenek, a vállalatvezetők számára az új stratégiai kihívások egyre fontosabbá teszik, hogy fő üzleti tevékenységükre koncentráljanak.

Erre az összetett problémára jelent megoldást az outsourcing, azaz a vállalatok egyes tevékenységeinek kiszervezése.

Az outsourcing nem csak spórolni segít

Az outsourcing szolgáltatások igénybevétele a vállalatok számára nem csak költségcsökkentést jelenthet. Az outsourcing szolgáltatók jellemzően képesek a magasabban kvalifikált, tehetségesebb munkaerőt magukhoz szívni, akik szélesebb rálátással rendelkeznek több üzleti területre, így hamar stratégiai partnerré is válhatnak.

A kiszervezett folyamatok pozitív hatása már akár rövidtávon megjelenhet a költségvetésben, de a vállalat működéséhez hozzáadott értéke ennél sokkal szélesebb területen tetten érhető. A proaktivitás, az ágazaton belüli best practice-ek használata és a legújabb trendek és technológiák ismerete olyan támogatást nyújt a vállalatvezetőknek, amelynek segítségével hatékonyan fókuszálhatnak jövőbeni fejlesztési terveikre.

Az outsourcing szolgáltatók nem csak a személyi és működési költségek csökkentésével járulnak hozzá megbízóik üzleti sikereihez: a vállalati folyamatok átszervezésével és a technológiai újdonságok bevezetésével képesek arra, hogy partnereiket hatékonyan segítsék a növekedésben.

Az információtechnológia fejlődésének felgyorsult üteme arra kényszeríti a vállalatokat, hogy folyamatosan lépést próbáljanak tartani a legújabb trendekkel, mert ha nem, hamar lemaradhatnak a digitalizációs versenyben, ami komolyan veszélyeztetheti versenyképességüket. Az állandóan változó pénzügyi követelmények, szabályozások, adószabályok nyomon követése szintén jelentősen megterhelheti az alkalmazottakat, akik így elmaradhatnak napi feladataikkal. Egy jól megválasztott outsourcing partner segíthet kialakítani a legjobb folyamatokat, bevezetni és betanítani a szükséges újításokat, amelyekkel a vállalat összes dolgozója képes lesz hatékonyan, nyomon követhetően és átláthatóan végezni el feladatait. 

Hogyan válasszuk ki a megfelelő outsourcing partnert?

Ahhoz, hogy igazán kiélvezhessük a kiszervezett szolgáltatások igénybevételének előnyeit, természetesen először meg kell találnunk a számunkra legmegfelelőbb partnert. Bármelyik szolgáltató mellett döntsük is, néhány tényezőt semmiképpen ne hagyjunk figyelmen kívül. Tartsuk szem előtt, hogy az outsourcing tulajdonképpen egy közös utazás, egy olyan, akár hosszabb távú folyamat, amely kisebb vagy nagyobb mértékben, de érinteni fogja vállalatunk operatív folyamatait, és hatással lesz munkavállalóink életére is. Az üzleti folyamatok átszervezésének sikeressége a folyamatok megfelelő optimalizálásán múlik, így fontos, hogy partnerünk ne csak üzleti céljainkat tartsa szem előtt, hanem képes legyen a szükséges lépéseket a vállalati kultúra célkitűzéseivel összhangban, az ügyféllel folyamatosan konzultálva megtervezni. 

Nem mindegy az sem, hogy mekkora céget választunk. Ha választott partnerünk túl specializált fókuszú, akkor lehetséges, hogy nincs rálátása a teljes piac meghatározó trendjeire, míg egy túl nagy, túl széles spektrumú vállalat lehet, hogy nem képes biztosítani azt a kiemelt figyelmet és mélyreható tudást, amit egy ilyen érzékenységű folyamat  végrehajtása megkíván.

A munkaerőpiac beszűkülésének és a munkabérek emelkedésének hatásait már most érezzük és a kereslet a jól képzett, tehetséges munkaerő iránt várhatóan a közeljövőben sem fog csökkenni. Egy jól kiválasztott outsourcing partner segíthet folyamataink optimalizálásában, szinten tartásában és folyamatos fejlesztésében azzal, hogy megosztja velünk naprakész tudással rendelkező, magasan képzett szakembereinek szakértelmét.

    Kapcsolódó bejegyzéseink

    Értesüljön az adóváltozásokról

    hírlevelünkből!

    Feliratkozom
     Tovább