Facebook image
Mentés

Gyorsan vált nagyon népszerűvé a sporttámogatás

Rövid idő alatt roppant népszerű támogatási formává vált a tavaly bevezetett látvány-csapatsport támogatás. Ebben a sport népszerűsége mellett az is szerepet játszik, hogy a támogatás a cégek számára egyszerű, és az igazolás előzetes beszerzésével még a kockázatokat is minimalizálni lehet.

Idő kell ahhoz, hogy a sportszervezetek széles köre is felnőjön a látvány-csapatsportok számára elérhetővé tett, adókedvezménnyel egybekötött támogatás igénybe vételére. A kisebb egyesületek számára ugyanis egyelőre komoly kihívást jelentenek a szigorú, néhány esetben kevésbé életszerű jogszabályi elvárások.

Mivel a támogatás igénybe vételéhez szükséges dokumentáció igen összetett, kisebb hiányosságok és a szabályok értelmezéséből adódó problémák a pályázatok többségénél akadnak. Gyakran kerül sor úgynevezett technikai hiánypótlásokra is. Olyanra ugyanakkor még nem volt példa, hogy már megítélt támogatási összeget jogosulatlan felhasználás miatt bármely szervezettől vissza kellett volna vonni.

Mindezek hátterében részben a rövid bevezetési idő, részben a kisebb szervezeteknél az adminisztrációra fordítható forrás mértéke is szerepet játszik. A szabályok pedig valóban bonyolultak. Az egyik, finoman szólva is érdekes rendelkezés szerint egy kis egyesületnek például már néhány labda vásárlásához is külön szerződést kellene kötni a beszállítóval, illetve megrendelőlapot kellene kitölteni. El lehet képzelni, hogy milyen furcsán néznének a sportboltban a lelkes testnevelő tanárra, amikor néhány kosárlabda vásárlásakor a pénztárnál jelezné, hogy a számlán kívül még egy szerződést is szeretne aláíratni.

Az érem másik oldala, hogy a vállalkozások számára kifejezetten könnyű, egyszerű és rugalmas a támogatóvá válás folyamata. Ehhez mindössze egy támogatási szerződést kell kötni a támogatott szervezettel, be kell szerezni a támogatási igazolást, majd a támogatási összeg elutalását követő 8 napon belül az utalás tényét jelezni kell az adóhatóság felé az utalást igazoló bankbizonylat megküldésével együtt.

A szabályozás lehetőséget biztosít a támogatási igazolás előzetes beszerzésére, ami kifejezetten a vállalkozás érdekeit szolgálja. Ha a támogatás összegének átutalására már ennek birtokában kerül sor, a cég nem fut további kockázatot, e dokumentum birtokában ugyanis már biztosan sor kerülhet az adóalap csökkentésére, amennyiben az adóhatósági értesítés is megtörténik.

Ismeretes: az öt látvány-csapatsport - a labdarúgás, a kézilabda, a kosárlabda, a vízilabda és a jégkorong – támogatását a társasági adóból levonható adókedvezmény formájában a kormány és az Országgyűlés a 2011-es adóévtől tette lehetővé. A juttatások utánpótlás nevelésére, létesítmények fejlesztésére, vagy akár személyi jellegű költségek fedezésére is felhasználhatók.

    Kapcsolódó bejegyzéseink

    Érdeklik az adó, számviteli és jogi változások?

    Iratkozzon fel hírlevelünkre, és legyen mindig naprakész!

    Feliratkozom