Facebook image
Mentés

Frissített tartalom! 80 százalékos adófelajánlás az éves TAO-ból, adómegtakarítással

Ismét nyakunkon az éves társasági adóbevallás és adófizetés határideje. A vállalatok társasági adó kötelezettségével összefüggésben szeretnénk felhívni a figyelmet egy adómegtakarítási lehetőségre, az adófelajánlás intézményére.

TAO adójóváírás adófelajánlásért cserébe 

Az adófelajánlás keretében a társaságoknak lehetősége nyílik a társasági adójuk maximum 80 százalékát az adóhatóságon keresztül felajánlani filmalkotások és látvány-csapatsport támogatására. A felajánlott összeg után a társaság adójóváírásra lesz jogosult, amit a NAV ír jóvá az adófolyószámlán. 

Látvány-csapatsport támogatás  kalkulátor

Az adófelajánlás nem jár semmilyen kockázattal, hiszen a folyamat az állami adóhatóságon keresztül valósul meg.  A kapcsolódó adminisztráció lebonyolítását pedig adótanácsadón keresztül el lehet végezni úgy, hogy végül a Társaságok részéről mindössze a támogatási dokumentumok aláírására van szükség. 

TAO felajánlás - év közben is van lehetőség az adófelajánlásra

Érdemes tisztában lenni azzal is, hogy adófelajánlásra az év közbeni társasági adó előlegből is van lehetőség és ebben az esetben még magasabb, filmtámogatás esetén a felajánlott összeg 7,5 százalékának, látványcsapatsport támogatás esetén pedig 6,5 százalékának megfelelő nagyságú adójóváírás is elérhető.

Látvány-csapatsport támogatás és adófelajánlás kalkulátor 2024

Adótanácsadóink az adófelajánlás lebonyolításában, illetve olyan szervezetek kiválasztásában is tudnak segíteni, amelyek az érintett szakszövetségek által jóváhagyott sportfejlesztési programmal rendelkeznek.

keresse szakértőnket!

Korábbi blogunkban a TAO bevallást módosító tételekről írtunk.

Adófelajánlást, vagy adókedvezményre jogosító közvetlen támogatást válasszuk

Amennyiben a társaság eredményét és közvetlenül a társasági adót, a következő évi adóelőlegfizetési kötelezettségünket szeretnénk csökkenteni, akkor javasolt lehet adókedvezményre jogosító támogatás választása látványcsapatsport támogatás keretében. Minden más esetben a biztonságosabb, egyszerűbb, és kisebb adminisztrációs teherrel járó adófelajánlás alkalmazását javasoljuk. Kérdés esetén bátran forduljon hozzánk.

Keresse szakértőinket!

    Kapcsolódó bejegyzéseink

    Érdeklik az adó, számviteli és jogi változások?

    Iratkozzon fel hírlevelünkre, és legyen mindig naprakész!

    Feliratkozom