Mint mondják, büszkék vagyunk arra, hogy egy olyan munkahelyet hoztak létre, ami teret ad a kreatív munkának, és ahol a célkitűzésekkel minden munkatárs egyaránt azonosulni tud. Erre irányuló törekvéseikben a kiváló szervezeti kultúra és magatartás is támogatást nyújt nekik. A tulajdonosok hisznek abban, hogy a cégépítésnek és a folyamatos innováció fenntartásának leghatékonyabb módja a tehetséges emberek alkalmazása és támogatása, ebben az Y generációra szabott gyakornoki programjuk is segíti őket, amely során a gyakornokok a vállalatnál töltött hónapok alatt szinte teljesen önállóvá válhatnak, ugyanakkor megkapják azt a támogatást, ami az általuk választott projekt sikerre viteléhez szükséges.
Véleményük szerint a European Business Awards (EBA) elnyerése nem csak az üzletfejlesztési, marketing- és HR-oldalról segíti a vállalkozást, de fontos pont a bizalomépítésben is, emellett visszajelzés is arra vonatkozóan, hogy egy nagy volumenű, nemzetközi mezőnyben hogyan állja meg egy magyar vállalat a helyet. Úgy vélik, az EBA-n való részvétel olyan visszajelzés a munkájukról, ami nem csak a tulajdonosok, de az alkalmazottak számára is kiemelten fontos.
A p2m Consulting Kft. ügyvezetője, Patonai Ágnes úgy véli, hogy bár nem minden előzmény nélküli számunkra az EBA-megmérettetés, - hiszen már 2013-ban is kaptak felkérést az European Business Awards részéről - magát a lehetőséget is hatalmas elismerésként könyvelték el. Hisznek abban, hogy a kkv-k és mikrovállalkozások is ugyanazt a szemléletmódot, elszántságot és tudatosságot képesek hordozni, mint a nagy vállalatok. Büszkék elért eredményeikre, tapasztalataikat pedig szívesen megosztják másokkal is. Véleményük szerint üzletileg is lefordítható egy-egy ilyen elismerés értéke. Egy magas színvonalat képviselő, szakértő zsűri általi megmérettetés üzenete bizalmat kelt minden jelenlegi és reménybeli ügyfelükben, ugyanakkor kiváló lehetőség az üzleti kapcsolatok építéséhez is.
A Dolphio Techonolgies 2004-es megalapítása óta vesz részt az információs technológiához kapcsolódó innovatív K+F projektekben és az azokhoz kapcsolódó tanácsadásban. Fő bevételük egyedi szoftverfejlesztésből származik, de 2007 óta saját termékeket, szolgáltatásokat is fejlesztenek és értékesítenek. Elsősorban mobilalkalmazások, online szolgáltatások, gépi látás szoftver- és hardverfejlesztések sorolhatók ide. Erőforrásaikat leginkább a gépi látással kapcsolatos projektjeikre összepontosítják, melyek elsősorban a biztonságtechnika, képalapú feldolgozás és elemzés köré épülnek. Itt kell megemlíteni CounterGuard nevű projektjüket is, amely gépi látás-technológiával méri fel tömegközlekedési járművek, bevásárlóközpontok és szórakozóhelyek látogatottságát és kihasználtságát. A cég SignAll nevű fejlesztése kapta idén a legnagyobb visszhangot, azzal, hogy a NASA és a Google által alapított Singularity University CEE – Global Impact 2014-es versenyén 130 projekt közül bejutott a döntőbe. A projekt halláskárosult és siketnéma emberek hétköznapjait teszi majd könnyebbé azzal, hogy a gépi látás és különféle algoritmusok segítségével képes az általuk használt jelnyelvet hallók számára valós időben fordítani, és a lefordított szavakat nyelvtanilag értelmezhető mondatokba rendezni. A cég várakozásai szerint SignAll-fejlesztésük kaput jelent majd az Egyesült Államok piacára is, rövidtávon mind a vállalattól, mind az iparágtól átlag feletti növekedést várnak. Külföldi és hazai vevőik aránya jelenleg 50-50 százalék körül van, azonban egyre több termékükkel és szolgáltatásukkal jelennek meg külföldi piacokon. AZ EBA-tól pedig további lehetőségeket várnak külföldi sikereik kapcsán.
A p2m Consulting Kft. filozófiája szerint a legfontosabb, amit átadhatnak ügyfeleiknek, a folyamatszemlélet, amely a partnercég valamennyi területére érvényesíthető. Megfelelő folyamatirányítási rendszer alkalmazásával modellezhetővé, átláthatóvá és nyomon követhetővé válik az adott cég teljes működése. Tanácsadóként igyekeznek maximális segítséget nyújtani ügyfeleiknek ahhoz, hogy céljaik ne csupán álmok maradjanak, hanem az egyes célkitűzéseket konkrét feladattervekké formálják és ezekhez mérhető mutatókat határoznak meg, amelyek ellenőrizhetővé teszik a tervek megvalósulását. Ezáltal lehetővé válik az azonnali beavatkozás is, ha valami nem a tervek szerint alakul. Ez a tudatos stratégiai tervezés, folyamatirányítás, teljesítményértékelés és visszacsatolás az, amelyet a p2m Consulting a hosszú távú fenntarthatóság érdekében kulcsfontosságúnak tart. Saját életükben mindezzel együtt nagy hangsúlyt fektetnek a megfelelő utánpótlásra, junior tanácsadók kinevelésére is, akik az évek során maguk is megbízható, sokoldalú szakemberekké válnak. Az egyes szakértők tudásának fejlesztése mellett kiemelt szerepet kapott életükben a közös, belső tudástár is, amelyet az ismeretek, tapasztalatok megosztására hoztak létre és folyamatosan bővítenek. Rendszeres oktatásokkal, előadásokkal igyekeznek átadni egymásnak az új információkat és módszereket. Alapelvük a mindenre kiterjedő, körültekintő tesztelés, így elsőként mindig magukon próbálják ki azokat a menedzsment-módszertanokat, amelyeket ügyfeleiknek kínálni szeretnének.
A p2m Consulting vezetése a mérsékelt, de stabil növekedés híve. Indulásuk óta a kisebb, de magas színvonalat képviselő csapat hívei, ahol minden egyes ember számít. Az elmúlt években a terveiket követve folyamatosan és biztosan növekedtek - szeretnék továbbra is ezt folytatni. Arra számítanak, hogy az iparágban nőni fog a tanácsadók iránti kereslet, hiszen a kormányzat által is támogatott konstrukciók biztosítják a kkv-k számára, hogy szakértők segítsége mellett vigyék végbe a tervezett fejlesztéseket.
- Mivel foglalkozunk
- Kik vagyunk
- Blog, szakmai tartalmaink