Facebook image

A benyújtott módosító indítványok alapján most úgy tűnik, hogy az eredeti tervezetben megfogalmazottnál kevésbé szigorú szabályozás várható. Több indítvány is érkezett, amely kezdeményezte annak az előírásnak a törlését, amely az új Ptk.-ban meghatározott minimális jegyzett tőkével nem rendelkező kft-k esetében kötelezővé tette volna, hogy már a 2016. március 15-ig tartó moratórium letelte előtt hajtsanak végre tőkeemelést, ha egyébként a társasági szerződésük módosítása válik szükségessé. Ezen módosító javaslatok elfogadása eredményeként várhatóan nem lesz szükség arra, hogy az első társasági szerződés módosításkor a megemelt, 3 millió forint összegű jegyzett tőkét is teljesíteni kelljen. A módosítás szerint azok a társaságok, amelyek élve a fenti lehetőséggel nem emelnek tőkét, a tőkeemelésig nem is alkalmazhatják az új Ptk.-t, hanem a jelenleg hatályos Gt. rendelkezései szerint kell működniük.

A törvényjavaslat megvitatás során érkeztek kezdeményezések arra vonatkozóan is, hogy meghosszabbítsák a moratórium határidejét és legyen illetékmentes a tőkeemelés akkor is, ha a változásbejegyzési eljárásban egyéb változás bejegyzését is kérik. Ezek az indítványok ugyanakkor nem kaptak megfelelő támogatást, tehát úgy tűnik az érintett társaságoknak egyelőre be kell érniük azzal, hogy a moratórium lejárta előtt nem kell tőkét emelniük.

    Kapcsolódó bejegyzéseink

    Érdeklik az adó, számviteli és jogi változások?

    Iratkozzon fel hírlevelünkre, és legyen mindig naprakész!

    Feliratkozom