Még egyszer az illeték visszamenőleges adóztatásáról

Nagy port kavart április 23-i bejegyzésem, amely az illetékről szóló 1990. évi XCVIII. törvény  idén hatályba lépett módosításaival, pontosabban a módosítások visszamenőleges hatásával – emeljük ki: nem hatályával – foglalkozott. A bejegyzésben az adóhatóság egy konkrét ügyben alkalmazott jogértelmezését ismertettem, egy olyan jogértelmezést, amely illetékfizetési kötelezettséget állapított meg egy 2012-ben történt – az akkori szabályok szerint még illetékmentes – ajándékozásra. Az adóhatóság az illetéktörvény átmeneti rendelkezésére alapozta az álláspontját, amivel kapcsolatban kifejtettem, hogy bár ellentétesnek tűnik a jogbiztonság elvével, de kizárólag az adójogi szabályokat figyelembe véve akár helytálló is lehet.

A bejegyzésemre az elmúlt napokban több szakértő is ellenvéleményt fogalmazott meg, ezért fontosnak látok néhány alapvető szabályt bemutatni, és némely korábbi változás alkalmazási hatályát is megemlíteni.

Az illetéktörvény szerint az ajándékozási illetékkötelezettség ingóság ajándékozása esetén a szerződésről kiállított okirat aláírása napján, vagy a vagyonszerzéskor keletkezik. Az adókötelezettség keletkezése pedig nem kizárólag a fizetési, hanem az összes többi adókötelezettség (pl.: bejelentési kötelezettség) egyidejű keletkezését is jelenti. Az illetékre vonatkozó speciális szabály azonban, hogy az illetéket az adóhatóság szabja ki, és ennek során a vonatkozó adószabályokat kell alkalmaznia.

Az illetéktörvény 2013. január 1-től hatályos 99/F.§ (1) bekezdése kimondja, hogy a törvény egyes új szabályait – többek között a takarékbetét illetékmentességének eltörlését – a „2013 január 1-jét követően illetékkiszabásra bemutatott vagy más módon az állami adóhatóság tudomására jutott vagyonszerzési ügyben, illetve kezdeményezett eljárásban kell alkalmazni.” Ez a megfogalmazás egyértelműen azt jelenti, hogy a 2013. január 1-jét megelőzően létrejött ügyletekre is az új szabályokat kell alkalmazni, amennyiben azt korábban még nem jelentették be az adóhatóságnak. Megjelent olyan szakértői vélemény, hogy az új szabályokat kizárólag a 2013. január 1-jét követő vagyonszerzésekre lehet alkalmazni. Ám ha a jogszabályt pontosan elolvassuk, világossá válik, hogy nem erről van szó.

Felmerült egy olyan álláspont is, hogy az illeték mértékének a meghatározása során az illetékfizetési kötelezettség keletkezésének időpontja a meghatározó. Az Illeték törvény azonban nem  tartalmaz olyan rendelkezést – és egyébként az adózási alapelveket, adóeljárást szabályozó, az adózás rendjéről szóló 2003. évi XCII. törvény sem –, amely kimondaná, hogy az adókötelezettség keletkezésének adóévében érvényes szabályokat kell alkalmazni az illeték mértékére vagy a mentességre. Az adóhatóság ezért a 2013-tól hatályos szabályokat köteles alkalmazni, ennek megfelelően viszont már nem esik illetékmentesség alá a takarékbetét ajándékozása.

Felhívnám a figyelmet arra is, hogy az illetéktörvény változásait tekintve számos korábbi példát lehet ilyen módosításra találni, de akár a mostani módosítások között is található olyan, amely indirekt módon alátámaszthatja az előzőeket. A hivatkozott paragrafus második pontja ugyanis az előzőtől eltérő átmeneti szabályt fogalmaz meg a házastársak öröklési illetékmentességének új szabályára (eltörölték a mentességre vonatkozó 20 millió forintos korlátot),így ezeknél a szabályt „az állami adóhatóság által 2013. január 1-jén jogerősen még el nem bírált illetékügyben kell alkalmazni.”

Eszerint a tavaly kezdődött, de még le nem zárult örökösödési eljárásokban a házastársak 20 millió forint feletti örökrésze is illetékmentessé vált. Itt tehát a szabályozás kedvező irányban változott, ráadásul nem csak kizárólag az adóhatóság számára idén bejelentett ügyekben, hanem már folyamatban lévő eljárásokban is! Ugyanilyen módon vezették be továbbá az egyenes ági leszármazottak illetékmentességét 2010. augusztus 26-tól, de még számos más példát lehetne sorolni.

Mindezek alapján véleményem szerint nem azzal van a gond, hogy egyes korábbi ügyletekre új szabályokat kell alkalmazni. A probléma inkább az, hogy az aktuális változtatás során nem alkalmazták az egyébként megszokott alapelveket, miszerint az ilyen átmeneti esetekben az új szabály nem alkalmazható, ha a korábbinál kedvezőtlenebb rendelkezést tartalmaz. Erre talán az egyik legeklatánsabb példa magában az Illeték törvényben található. Az Illeték törvény 1991-es hatálybalépésekor az alábbi még jelenleg is hatályban lévő 97.§ (2) bekezdésében rendezte a jogalkotó azokat az eseteket, amikor az új illeték előírások az adózókat hátrányosan érintették volna.

„Ha a vagyonszerzési illetékkötelezettség 1991. január 1-je előtt keletkezett és az 1990. december 31-én hatályos illetékjogszabályok e törvényben meghatározottnál kedvezőbb fizetési kötelezettséget állapítottak meg, akkor ezeket a - fizetésre kötelezett számára kedvezőbb - rendelkezéseket kell alkalmazni az e törvény hatálybalépését követően illetékkiszabásra bejelentett vagy más módon az állami adóhatóság tudomására jutott vagyonszerzési ügyekben, ideértve az 1991. január 1-je után elbírált ügyeket is.”

Mindent összevetve tehát megállapítható, hogy az illetéktörvényben számos példát találni  hasonló módon véghezvitt változtatásra, azonban a jogalkotók korábban – bár sajnos nem minden esetben – jellemzően figyelembe vették, hogy az átmeneti időszakban a szabályváltozás méltánytalanul hátrányosan is érinthet egyes ügyleteket, ezért ezeket az átmeneti rendelkezések között rendezték. Az idén hatályba lépett szabályváltozások többnyire kedvezőbbek a korábbi szabályoknál, azonban a jogalkotó megfeledkezett a korábban illetékmentes, ám idéntől illetékkötelezettség alá eső ügyletekről. A probléma méltó megoldása az lenne, ha a jogalkotó ezt a hiányosságot rövid időn belül – 2013. január 1-jei hatállyal! – pótolná.