Az egyablakos rendszer 2015-ös bevezetését az indokolja, hogy ekkortól a nem adóalanyok részére nyújtott elektronikus, telekommunikációs, vagy médiaszolgáltatások teljesítési hely szabályai megváltoznak. Ez 2010 óta eldöntött tény. Ha tehát nem sikerül kiterjeszteni az egyablakos rendszert, akkor minden olyan tagállamban, ahol a szolgáltató vállalkozásoknak magánszemély vevőik vannak, ezeknek a társaságoknak be kell majd jelentkezniük, illetve az ottani szabályok szerint kell számlázniuk és benyújtaniuk áfa bevallásaikat.
A gyakorlati megvalósításra még bő 2,5 év áll rendelkezésre, ami elegendőnek tűnik. Érdemes azonban azt is figyelembe venni, hogy a hatályos törvényi előírások szerint 2013-tól az áfa analitikák elektronikus benyújtása is kötelező lesz, ami a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) szakemberei részére jelentős fejlesztési, tesztelési, illetve az indulási hibák kijavítását is figyelembe véve legalább másfél éves munkát jelent. Az is elgondolkodtató, hogy a külföldi áfás, szintén egyablakos rendszer féléves csúszással indult 2010-ben (az elhúzódó technikai problémák miatt az eredeti, szeptember végi határidőt ki kellett tolni 2011. március végéig).
Biztató lehet ugyanakkor, hogy néhány területen az egyablakos ügyintézés már ma is létezik. Az EU első ilyen rendszere 2003 júliusa óta működik, és azok az unión kívül letelepedett vállalkozások használják, akik EU-s állampolgárok részére nyújtanak elektronikus szolgáltatást – ilyen az interneten keresztül nyújtott szolgáltatások legtöbbje, például a szoftver, weboldal, kép, szöveg, zene, film és játék online rendelkezésre bocsátása, a számítógépek vagy a szoftverek távkarbantartása, a megadott tartalmú online médiaszolgáltatás, vagy a távoktatás. Ezt a rendszert kívánja az EB 2015-től kiterjeszteni közösségi vállalkozásokra, illetve a telekommunikációs és médiaszolgáltatásokra.
A másik egyablakos rendszer a fent említett, külföldi áfa-visszaigényléseké, amely, bár döcögve indult, mostanra elfogadhatóan működik: azok a magyar vállalkozások, akiknek több tagállamban is vannak áfaköteles beszerzéseik, a külföldi áfát egyetlen bevallásban, kizárólag a NAV-val kapcsolatot tartva, magyar nyelven igényelhetik vissza.
Bár a sűrű és rapszodikus magyar adóváltozásokhoz szokott fülnek messzinek tűnhet a 2015-ös dátum, érdemes áttekinteni az egyablakos áfa regisztráció és –fizetés kibővítésének legfontosabb gyakorlati következményeit. Az alábbiakban összefoglaltuk a legfontosabbakat:
Kikre vonatkozik az egyablakos rendszer?
Azokra a magyar székhellyel rendelkező vállalkozásokra, akik elektronikus, telekommunikációs, vagy médiaszolgáltatást nyújtanak más tagállamban lakóhellyel rendelkező magánszemélyeknek
Mik a feltételei az egyablakos rendszer használatának?
A jelenlegi feltételek között szerepel, hogy a vállalkozásnak nem lehet sem telephelye, sem adószáma más tagállamban. Valószínű azonban, hogy 2015-ig ez úgy fog módosulni, hogy az egyablakos rendszerbe belépő vállalkozás megtarthatja a már meglévő külföldi adószámait.
Mi az egyablakos rendszer lényege?
A vállalkozás székhelye szerinti tagállamban kapott (egyetlen) adószámot lehet majd használni minden olyan számlán, amit a más tagállamokban lakó magánszemély fogyasztók részére állít ki a vállalkozás (és amely számlák más tagállamok áfáját tartalmazza).
Egyetlen, magyar nyelvű (elektronikus) bevallást kell majd benyújtani - a rendszer jelenleg csak negyedéves bevallásokat ismer, a bevallási határidő a negyedévet követő 20. nap -, illetve a bevallási időszak összes áfáját is egyetlen adóhatósághoz kell elutalni. Tehát a magyar vállalkozások a NAV számlájára utalják az adót, amit a NAV majd szétoszt és továbbutal az illetékes külföldi adóhatóságok részére.
Milyen adatokat tartalmaz majd a bevallás?
Az egyablakos rendszerben benyújtandó adóbevallás jelenleg az alábbi adatokat tartalmazza:
- a bevallást benyújtó vállalkozás nevét és adószámát,
- a bevallással érintett negyedév megjelölését,
- a teljesítés helyének minősülő tagállamok szerinti bontásban a negyedévre vonatkozóan nyújtott szolgáltatások nettó értékét, valamint az áfa összegét euróban,
- az alkalmazott (külföldi) adókulcsokat,
- az összesített negyedéves fizetendő áfa értékét euróban.
A közösségi adóalanyok részére nyújtott szolgáltatásokra is vonatkozik majd az egyablakos rendszer?
Nem. Az adóalanyok részére nyújtott elektronikus, telekommunikációs, vagy médiaszolgáltatások továbbra is a főszabály szerint adóznak, tehát a megrendelő adóalany fizeti meg az áfát a saját székhelye, állandó telephelye szerinti tagállamban.