Jelentősen változott a szabályozás a szabadság pénzbeli megváltását illetően is. Míg korábban a munkáltató kizárólag a munkaviszony megszűnésekor válthatta meg pénzben a ki nem vett szabadságokat, most a visszatérő kismama esetében erről szabadon megállapodhatnak a felek. Tehát amennyiben a gyermek gondozására kapott fizetés nélküli szabadság megszűnését követően a munkavállaló a gyermek gondozása miatt kapott fizetés nélküli szabadság első hat hónapjára járó szabadságot nem kapta meg, azt a felek megállapodása alapján pénzben is meg lehet váltani.
A régi Mt. szerint a gyermek ápolása céljára kapott fizetés nélküli szabadság első hat hónapjára járó szabadság pénzbeli megváltásáról a januárban megjelent 2012. évi I. törvény a Munka Törvénykönyvéről nem rendelkezik, így júliustól a szabadság pénzbeli megváltása kizárólag a munkaviszony végén lehetséges.
Munkaviszony megszűnésekor a munkáltató pénzben is megválthatja a ki nem vett szabadságokat, abban az esetben is, ha a munkavállaló szülés után tér vissza. Amennyiben nincs kilátásban új munkahely, javaslom, hogy a szabadság pénzben való megváltása helyett inkább állományban töltse el a szabadságát, hiszen addig is biztosított, így nem kell maga után fizetnie az egészségügyi szolgáltatási járulékot, melynek mértéke havi 6 390 Ft (213 Ft/nap).
A kismamák munkába történő visszatérésével kapcsolatban az új Munka törvénykönyve az alábbi változásokat tartalmazza:
- A kismamának 15 nappal korábban írásban kell jeleznie a fizetés nélküli szabadság igénybevételét.
- A munkáltató köteles a munkavállaló által megjelölt időpontban, de legkorábban a szabadság megszüntetésére irányuló jognyilatkozat közlésétől számított harmincadik munkanapon a fizetés nélküli szabadságot megszüntetni és a munkavállalónak munkát biztosítani.
- A fizetés nélküli szabadság a gyermek gondozása miatt megilleti a munkavállalót, a munkáltató engedélye nem szükséges, elegendő a munkavállaló erre irányuló nyilatkozata
- A gyermek gondozása miatti fizetés nélküli szabadság alatt a munkáltató felmondással nem szüntetheti meg a munkaviszonyt. Ezen időszak alatt csak a felek közös megállapodása alapján szűnhet meg a munkaviszony.
Szülési szabadság
A szülési szabadság a korábbi szabályokhoz képest nem változott, az anya gyermeke születése esetén legfeljebb 24 hét szülési szabadságra jogosult. A szülési szabadságot úgy kell kiadni, hogy legfeljebb 4 hét a szülés várható időpontja elé essen. A szülési szabadság ideje alatt a munkavállaló terhességi-gyermekágyi segélyre jogosult, ha a szülést megelőzően két éven belül 365 napon át biztosított volt.
A terhességi-gyermekágyi segély a szülési szabadságnak megfelelő időtartamra jár, legfeljebb a gyermek születését követő 168. napig. Ezt követően kérheti a kismama a fizetés nélküli szabadságot a gyermek három éves koráig, illetve, a gyermek tíz éves koráig, ha a kismama gyermekgondozási segélyben részesül. Lényeges változás, hogy a fizetés nélküli szabadságot mindkét szülő, akár egyidejűleg is igénybe veheti.
Szülési szabadság azt a nőt is megilleti, aki a gyermeket örökbefogadási szándékkal nevelésbe vette.
A szülési szabadság igénybe nem vett részét, ha a gyermeket koraszülött ápolására fenntartott intézetben gondozzák, a születést követő egy év elteltéig a gyermeknek az intézetből való elbocsátását követő egy évig még igénybe lehet venni.
A szülési szabadság tartamát - a kifejezetten munkavégzéshez kapcsolódó jogosultságot kivéve- munkában töltött időnek kell tekinteni. E rendelkezés értelmében tehát a szülési szabadságon lévő munkavállaló minden olyan juttatásra jogosult, aminek csak a jogviszony és nem a munkavégzés a feltétele.