Facebook image
Mentés

Macska – egér harc helyett…

Régóta tudható, hogy a  2009-es üzleti évet záró éves beszámolók kötelező elektronikus közzétételének határideje elérkezik idén május 30-án minden vállalkozó számára. A válság hatására számos vállalat faragni kényszerült a pénzügyi szolgáltatókra fordított költségvetéséből 2009-ben és 2010 folyamán is. Jelentősen megcsappantak az évközi könyvvizsgálatok is, hiszen ez az egyik legegyszerűbb módja az auditokra fordítható költségkeretek csökkentésének. Ez azonban ahhoz vezet, hogy ugyanazt a munkát kisebb időráfordításokkal és teljes egészében a tárgyévet követő 5 hónap alatt kell befejezni.Eközben a beszámoló készítési feladatok volumene nem csökkent, sőt az extrém gazdasági körülmények hatására olykor összetettebbé vált, mint korábban.

Itt állunk hát a visszaszámlálás előtt, s még a korábban olajozottan működő ügyfélkapcsolatokban is feszültséget okozhat az adószám felfüggesztése miatti fenyegetettség, miközben a könyvvizsgáló mozgástér hiányában a könyvelési feladatokat ellátóktól próbál többletmunkát és információt kipréselni a maga sikeres teljesítése érdekében. Mindkét fél érdekelt a beszámoló határidőnek megfelelő elkészítésében, hiszen a felelősség kérdése is kiélezetten függ mindkettőjük  feje fölött. A cégvezető pedig ugyanekkor joggal várja el, hogy a tanácsadóktól megfelelő minőségű és határidőre elvégzett munkát kapjon, hiszen az adóhatóság által beígért vasszigor következménye mégiscsak a vállalaton csapódik le, a jogkövetkezmény is a céget sújtja, így kevéssé lesz érdekes számára melyik fél miatt csúszott ki a határidőből.

Sokan bíznak abban, hogy az adóhatóság vasszigora mégsem lesz teljes az első időszakban és mégsem kerül sor olyan hamar az adószámok törlésére, azonban nyilvánvalóan nem lehet erre építve, puha korlátként értelmezni a határidőt. Érdemes inkább előre tervezni, felkészülni a beszámoló készítésére és nem az utolsó pillanatra hagyni a kötelező feladatokat, mérlegkészítést, amikor már csak az egymásra mutogatás marad.

Ha az APEH mégsem csap le idén a törvény teljes szigorával, a jövőben erre egy cégvezető helyében sem számítanék. Ha előbbi várakozás bizonyulna helytállónak, s az idén talán még nem is, de jövőre ezzel a hozzáállással könnyedén kockáztathatjuk vállalkozásunk törvényes működését és extrém esetben még töröltethetjük is adószámunkat. Nem vezet a megfelelő irányba a könyvelő, vagy a könyvvizsgáló felelősségét firtatni, és azon gondolkodni, hogy kit milyen jogi válaszlépéssel lehet fenyegetni egy jogos APEH döntés esetén. Itt az ideje megváltoztatni a beszámoló készítéshez kapcsolódó hozzáállást és az év közbeni könyvelést pontosan nyomon követni.

És még egy megjegyzés! Sok cég szándékosan elmulasztja közzétenni mérlegét arra hivatkozva, hogy a konkurens vállalkozások a megismert adatok segítségével esetleg előnyhöz juthatnak. A transzparencia nem divatirányzat, hanem a nyílt piacokra vonatkozó alapvető szabály. Vagy a jövőben, a tejes dobozon a gyártó majd elfelejti feltüntetni a lejárati időt, hogy a versenytársak ne lássák meddig fogyasztható a termék?

    Kapcsolódó bejegyzéseink

    Érdeklik az adó, számviteli és jogi változások?

    Iratkozzon fel hírlevelünkre, és legyen mindig naprakész!

    Feliratkozom