2023 nyarán lépett hatályba a 2023. évi XXV. törvény, - a panasztörvény - amely a panaszokról, a közérdekű bejelentésekről, valamint a visszaélések bejelentéséről szól. A bejelentővédelmi rendszer ma már a felelős vállalati működés és az ESG stratégia egyik alappillérévé vált –a jogszabályi kötelezettségek teljesítésén túl , a hosszú távú üzleti és reputációs előnyök szempontjából is.
Blogbejegyzésünkben bemutatjuk, hogy miért fontos a panasztörvény alapján működtetett bejelentővédelmi rendszer, és milyen konkrét előnyöket hozhat a cégek számára a mindennapi gyakorlatban.
Mit ír elő a bejelentővédelmi törvény?
A bejelentővédelmi törvény kötelezővé teszi a biztonságos, anonim panaszkezelő rendszer működtetését azoknak a vállalkozásoknak, amelyek legalább 50 főt foglalkoztatnak, valamint egyes szabályozott iparágak esetében létszámtól függetlenül is. A cél: lehetőséget biztosítani a dolgozók, partnerek vagy ügyfelek számára, hogy bejelenthessék az aggályos visszaéléseket, szabálytalanságokat vagy jogsértéseket – akár név nélkül is.
A bejelentővédelmi törvény részleteiről korábbi blogbejegyzésünkben írunk.
Miért fontos a visszaélés-bejelentési rendszer működtetése?
1. A külső és belső érintettek jogainak védelme
A panasztörvény célja elsődlegesen az, hogy megvédje azokat, akik a szabálytalanságokra felhívják a figyelmet. Egy megfelelően működő bejelentővédelmi rendszer lehetővé teszi, hogy az érintettek biztonságban, retorzió nélkül jelezzék panaszaikat.
2. Ügyféllojalitás és márkaérték növelése
Az etikus működés erősíti az ügyfélkapcsolatokat. A transzparens panaszkezelés és a problémák nyílt kezelése hozzájárul a hosszú távú üzleti kapcsolatok kiépítéséhez és megőrzéséhez.
3. Etikus és egészséges munkahelyi kultúra
A bejelentővédelmi rendszer megléte önmagában is üzenet a munkavállalók felé: a vállalat nem tűri a visszaéléseket, lehetőséget biztosít a problémák konstruktív kezelésére, és biztosítja a dolgozók számára a véleménynyilvánítás biztonságos formáját. Ez növeli az elköteleződést és a munkahelyi jólétet.
4. Bizalomépítés
A visszaélés-bejelentési csatorna transzparens működtetése komoly bizalmi tőkét épít ki a vállalaton belül és kívül egyaránt. Legyen szó munkatársról, ügyfélről vagy befektetőről, a bizalom alapja a kiszámíthatóság és az etikus viselkedés. Egy jól kialakított rendszer láthatóvá teszi ezeket az értékeket.
5. ESG megfelelés, értékelés és fenntarthatóság
A bejelentővédelmi rendszer az ESG (Environmental, Social, Governance) keretrendszer „S” és „G” pillérét közvetlenül erősíti. A társadalmi felelősségvállalás és a felelős vállalatirányítás ma már elvárás a befektetők és partnerek részéről – nem csak előny.
6. Versenyelőny tudatos compliance stratégiával
A megfelelésen túlmutató, átgondolt whistleblowing rendszer ma már nemcsak elvárás, hanem versenyelőny. A piaci szereplők, partnerek és beszállítók is értékelik, ha egy vállalkozás transzparensen, felelősségteljesen működik.
Ez megkülönböztető tényező lehet pályázatok, együttműködések vagy befektetői döntések során.
7. Kockázatcsökkentés és preventív működés
A panasztörvény célja nem a hibák büntetése, hanem azok időben történő felismerése. A bejelentővédelmi rendszer lehetőséget ad arra, hogy a problémákat még azelőtt orvosoljuk, mielőtt azok hatósági vagy nyilvános konfliktussá fajulnának. Ez jelentős kockázat- és költségcsökkentést eredményezhet a vállalat számára.
A problémák korai felismerése és kezelése segít elkerülni a hatósági bírságokat, munkaügyi perekből eredő költségeket, vagy akár nyilvános reputációs károkat.
8. Belső fejlődési lehetőség
Egy jól kezelt bejelentés értékes visszajelzést adhat a belső folyamatokról, hiányosságokról, működési gyengeségekről. Egy jó bejelentővédelmi rendszer nemcsak hibajelzés, hanem folyamatos fejlesztési eszköz is. Ezek elemzése segíti a folyamatos fejlődést, a hatékonyság növelését és a szervezeti kultúra alakítását.
Milyen visszaélés bejelentési rendszer felel meg a panasztörvénynek?
A panasztörvény nem csupán egy e-mail címet vagy postafiókot vár el, ahová a bejelentő elküldheti a panaszát, hanem egy olyan technikai és szervezeti megoldást, amely biztosítja:
- az anonimitást,
- a bejelentések nyomon követhetőségét,
- a dokumentumok biztonságos kezelését,
- és a GDPR-megfelelést is.
Egy online megoldás segíti a könnyebb elérést és támogatja független, anonim problémakezelést.
EthiCom – bejelentővédelmi rendszer az RSM Hungary-től
Az RSM Hungary ESG Solution által fejlesztet EthiCom rendszer olyan teljes körű, digitális whistleblowing megoldás, amelyet kifejezetten a 2023. évi XXV. törvény követelményeinek megfelelően alakítottunk ki. A rendszer biztonságos, felhasználóbarát, támogatja az anonim bejelentést, és hozzájárul a vállalati integritás erősítéséhez – miközben könnyen beilleszthető az ESG stratégiába is.
Tudjon meg többet az EthiCom rendszerről
Szeretné cégét biztonságban tudni jogi, etikai és reputációs szempontból is?
Ismerje meg, hogyan segít az EthiCom a panasztörvénynek való megfelelésben és az ESG célok elérésében.