Egy angol tanulmány szerint 2013-ban a sharing economy-szektor 13 milliárd dollárt termelt a hagyományos bérbeadási szektor 240 milliárd dollárjával szemben, a számítások szerint azonban 2025-re ez az arány kiegyenlítődik és mindkét szektor közel azonos, nagyságrendileg 335 milliárd dollárt fog tudni termelni, vagyis a feltörekvőben lévő sharing economy-szektor teljes értékű versenytársa lesz a „régi”-nek.
A fentiekben említett tanulmány öt meghatározó szektort különböztet meg a sharing economy-n belül, így a crowdfunding-ot (közösségi finanszírozás),az online staffing-et (közösségi munkaerő-közvetítés és egyéb HR-szolgáltatás),az Airbnb-t és az ahhoz hasonló egyéb közösségi szálláshely-szolgáltatásokat (sharing accomodation),az UBER-t és az ahhoz hasonló személyszállítási közösségi szolgáltatásokat (car-sharing),valamint a zene-, video- és egyéb file-megosztást (TV/music/video streaming). Ez a felsorolás a jövőben nagy valószínűséggel bővülni fog. Egyszer eljöhet az idő, hogy lassan minden, ami fizikailag, illetve szellemi formában megosztható, az beépül ebbe a tevékenységformába.
A fenti számok és arányok természetesen becslések, és nem jelentik, hogy így fognak megvalósulni az előrejelzések, de az már most is biztosnak látszik, hogy a sharing economy olyannyira meghatározó eleme lesz az életünknek, hogy talán minden háztartás valamilyen szolgáltatás vagy nyújtója, vagy igénybevevője lesz, sőt akár egyidejűleg mindkettő egyaránt.
Mivel napjainkban már a kormányzati döntéshozók sem tehetik meg, hogy „elmennek” a sharing economy hatásai mellett, ezért elkerülhetetlenné vált annak szabályozása, hogy a mára már feszültséggel telített ütközések ne okozzanak mélyebb társadalmi károkat.
Ahhoz, hogy elfogadottabbá váljon ez a piac, fontos, hogy a vonatkozó iparági előírások megfelelő átalakítása mellett minden - a sharing economy-ban részt vevő - szereplő ki vegye a részét a közös teherviselésből, vagyis ezen új szektorok is letegyék az asztalra a maguk részét.
A jelenleg megfogalmazott elvárások szerint ehhez a sharing economy-ban részt vevők adózási hajlandóságát úgy kellene biztosítani, növelni, hogy eközben a piac hagyományos szereplőinek mozgástere se zsugorodjon. A világtrendekkel szembemenő törekvés azonban hosszútávon nem lehet sikeres.
A magyar jogrendszeren belül az adózási rendszer látszólag eleget tesz azon elvárásnak, hogy plusz akadályokat ne görgessen a sharing economy-ban résztvevők elé. Igaz, nem is ad nagyobb támogatást sem e vállalkozási formát választóknak a többiekhez képest. Ilyen szempontból semlegességet biztosít. Az igazi probléma az egyéb jogi kötöttséggel van. Nevezetesen a vállalkozási formakényszerrel, hogy a magánszemélyek a magánvagyonukkal nem tudnak rugalmasan vállalkozást kezdeni úgy, hogy közben nem is akarnak lemondani a vállalkozásba bevont vagyon magánjellegéről.
A NAV honlapján 2016. februárjában megjelent új - kifejezetten az UBER-sofőröknek íródott - tájékoztatója részletesen és a kezdő vállalkozóknak is könnyen érthető formában tárja elénk az adózási módok és lehetőségek összes tárházát. A tájékoztatóban felsoroltak nem kifejezetten az UBER-söfőrökre íródott adózási szabályok, hanem minden más - nem csak az „uberező” - vállalkozó élhet ezen adózási módokkal.
Ez is jelzi, hogy a jelenleg mind a jogalkotás, mind pedig az adóhatósági jogalkalmazás úgy véli, hogy a magyar adórendszer megfelel a sharing economy tevékenységet végzők adózásával, adóztatásával szemben támasztott követelményeknek, így nincs (és nem is lehet) fehér - adózatlan - folt a sharing economy, mint gazdasági szegmens tekintetében.
A felszín alatt azonban látjuk, hogy ez csak látszatnyugalom, mert a sharing economy alapjaiban fogja felrázni - elsősorban - a nyugati, fejlett régiók különböző gazdasági szektorait, mely kihatással lesz a hagyományos értelemben vett gazdasági formákon kívül a munkavállalásra is, ugyanis számos mai munkahely eredeti funkciója változhat meg, és ezzel egyidejűleg új munkahelyek is létesülhetnek.
