A dán DFDS A/S szerint a fentiekből az következik, hogy az ügyletek teljesítési helye Dánia. Fontos körülmény, hogy az akkori dán nemzeti szabály szerint ezen ügyletek áfamentesek lennének, ha Dániában adóznának. A brit adóhatóság – adóelkerülési szándékot látva – úgy érvelt, hogy a dán cég letelepedett az Egyesült Királyságban, méghozzá a brit leányvállalata útján, hiszen a dán anyavállalat 100 százalékban tulajdonolja brit leányvállalatot, a brit leányvállalat rendkívül korlátozott döntéskörrel, brit munkavállalókkal és brit irodával rendelkezik.
A felek felhozták azokat az érveket, amelyeket az Európai Bíróság korábbi – letelepedettséggel kapcsolatos – ítéletekben a C-168/84. sz. Berkholz, valamint a C-231/94. sz. Faaborg-Gelting Linien A/S ügyekben már említett. A DFDS szerint nem vezet racionális eredményre, ha az adóztatás állandó telephelyhez kötődne, míg a brit adóhatóság szerint nem hatékony az adóztatás, ha az ügyletek teljesítési helyét a székhely szerinti szabályok szerint kell meghatározni.
Az Európai Bírósághoz feltett legfőbb kérdés
Az adott ügyben keletkezik-e DFDS-nek állandó telephelye leányvállalaton keresztül?
A döntés
Az Európai Bíróság érvelése szerint először meg kell állapítani, hogy a brit leányvállalat függetlenül működik-e az anyavállalattól. A vizsgálat során önmagában az a tény, hogy brit cég önálló jogi személyiséggel bír, nem jelenti azt, hogy független a leányvállalatától. Mivel a brit leányvállalat semmilyen döntéskörrel nem rendelkezik és a döntéseket kizárólag a dán anyavállalat hozza, így egyfajta „segédszervezetként” üzemel, és munkavállalókkal és irodával rendelkezik az Egyesült Királyságban, így a személyi és tárgyi feltételeknek eleget tesz. Tehát a teljes tényállás tekintetében állandó telephelye keletkezik a dán vállalatnak az Egyesült Királyságban, így az ügylet az Egyesült Királyságban adózik, nem Dániában.
A konklúzió
Az adott ügyben az elejétől kezdve egyértelmű volt, hogy a brit cég letelepedett az Egyesült Királyságban, ez azonban nem az a cég volt, amely a szolgáltatásokat teljesítette. Itt nem az volt a fő kérdés, hogy ki teljesítette a szolgáltatást (hiszen egyértelmű volt, hogy a dán cég),hanem az, hogy a dán cégnek milyen feltételek mellett keletkezik állandó telephelye brit leányvállalatán keresztül? Az Európai Bíróság döntése azonban további kérdéseket vetett fel, valamint néhány téveszmét is szült.
Nézzük néhányat:
- A leányvállalat minden esetben állandó telephelyet keletkezet az anyavállalat részére – nem igaz, a tulajdonosi szerkezet egy fontos tényező, de nem döntő.
- Alvállalkozó igénybevétele minden esetben állandó telephelyet keletkeztet a megbízó részére – nem igaz, mert a megbízó nem feltétlenül ezen alvállalkozón keresztül nyújtja a szolgáltatást.
- Vizsgálni kell, hogy az alvállalkozó/ügynök függő vagy független – bár ezt valóban fontos vizsgálni, önmagában ez sem igaz, hiszen az Európai Bíróság egyéb feltételeket is vizsgált, például a hatékony adóztatás elvét.
Figyelemreméltó, hogy az ügyben az Európai Bíróság egyedülálló ítéletet hozott: alvállalkozó/függő ügynök témájában, letelepedettség kapcsán nem született ehhez hasonló ítélet. Az ítélet mondanivalója nem került be az EU-végrehajtási rendeletbe, feltehetően nem véletlenül. Pont ezért ezt az ügyet inkább kivételként kell kezelni, mint főszabályként, azaz az ítélet alkalmazhatóságát korlátozni kell azon körülményekre, amelyek ezen ítéletben szerepeltek, nevezetesen adóztatás hiánya ellenkező döntés esetén. Ettől függetlenül nem szabad megfeledkezni arról, hogy bizonyos körülmények esetén – hangsúlyozottan kivételesen – még egy függő ügynökként is eljáró állvállalkozó leányvállalat tevékenysége is állandó telephelyet hozhat létre a megbízott anyavállalat számára.
