Ebben a blogbejegyzésben folytatjuk azt a sorozatot, amelyben az áfa állandó telephellyel kapcsolatos Európai Bírósági (EB) ítélkezési gyakorlatot taglaljuk.

Állandó telephely az áfában az első feldolgozott témánk. Az állandó telephely elemzése elsősorban a teljesítési hely és egyenes/fordított adózás vizsgálata szempontjából fontos. Ha számlakibocsátói szerepkörben járunk el, akkor tudnunk kell, hogy a külföldi partnerünknek van-e belföldön telephelye, hiszen csak akkor tudunk számlázni áfa nélkül egy főszabály alá eső szolgáltatást, ha meggyőződtünk arról, hogy a számlabefogadónak nincs belföldön a teljesítés igénybevételével érintett állandó telephelye. Emellett, ha számlakibocsátói minőségben járunk el, nekünk is tudnunk kell, hogy a külföldi tevékenységünk keletkeztet-e állandó telephelyen külföldön. Ha számlabefogadói minőségben járunk el, akkor egy főszabály alá eső szolgáltatást teljesítő külföldi partnerünktől csak akkor fogadhatunk be áfát tartalmazó számlát, ha a partnerünknek van belföldön állandó telephelye, amely a szolgáltatás teljesítésével érintett. Az állandó telephely fogalmát a magyar áfatörvény is tartalmazza. Eszerint az áfában állandó telephely: a székhelyen kívül a gazdasági tevékenység helyhez kötött folytatására huzamosabb időtartamra létesített vagy arra szánt földrajzilag körülhatárolt hely, amelyen a gazdasági tevékenység – székhelyhez képesti – önálló folytatásához szükséges egyéb feltételek is ténylegesen rendelkezésre állnak, ideértve bizonyos esetekben a kereskedelmi képviseletet is. Ez a fogalom részben az EB ítélkezési gyakorlatára vette fel a jelenlegi tartalmát. A továbbiakban részletezni fogjuk azokat az EB-határozatokat, amelyek befolyásolták az állandó telephely fogalmának kialakítását.

Az előző blogbejegyzésben (a C-168/84. sz. Berkholz-ügy) arról számoltunk be, miként döntött az EB egy Németország és Dánia között közlekedő hajón létesített játékgépek ügyében. A mostani blogbejegyzés részben hasonlít az előző témához, részben pedig különbözik attól, hiszen a Faaborg-ügyben (éttermi szolgáltatás) személyi feltételek (étterem személyzete) állandó jelleggel jelen voltak a hajón.

A tényállás

Az FG Linien egy dán székhelyű cég, amely Németország és Dánia között közlekedő kompon nyújt éttermi szolgáltatást. A német adóhatóságban felmerült kérdésként, hogy a fedélzeten felszolgált étel-ital termékértékesítésnek vagy szolgáltatásnak minősül-e, illetve hol van az ügylet teljesítési helye. Másképp megfogalmazva a kérdést: miként alkalmazandó fogyasztás helye szerinti adóztatás olyan hajó fedélzetén nyújtott ügyletnél, amely több tagállam között közlekedik és a nemzeti szabályozás erre vonatkozóan eltér?

A döntés

Az Európai Bíróság szerint ahhoz, hogy az ügylet teljesítési helyét meg lehessen határozni, tudni kell pontosan, hogy éttermi szolgáltatásról (étel előkészítése, felszolgáláshoz szükséges infrastruktúra biztosítása, étel felszolgálása és eltakarítása stb.) vagy inkább termékértékesítésről (étel eladása „elvitelre”) van-e szó. Az Európai Bíróság szerint a hajón lévő étkeztetés biztosítása több részből áll össze, amelynek az étel átadása csak az egyik eleme, és amely eltörpül az egyéb szolgáltatási elemek mellett: étel előkészítése, felszolgáláshoz szükséges infrastruktúra biztosítása, étel felszolgálása, és eltakarítása stb. Így az étkeztetést összességében véve szolgáltatásként kell kezelni, nem termékértékesítésként.

A tagállamok között közlekedő hajó fedélzetén nyújtott éttermi szolgáltatások tekintetében a szolgáltatás teljesítési helye a szolgáltatást nyújtó társaság székhelyén, telephelyén van. Állandó telephely szerinti adózásra csak abban az esetben lehet hivatkozni, ha a székhely szerinti adózás nem vezet racionális eredményre.

A konklúzió

Ez az ügy részben hasonlít a C-168/84. sz. Berkholz-ügyhöz, részben pedig különbözik attól. Mindkét esetben Németország és Dánia között közlekedő hajón teljesített szolgáltatások áfabeli megítélése volt a kérdés, mindkét esetben az Európai Bíróságnak az állandó telephely szerinti adózás kérdésében kellett dönteni. Fontos eltérés viszont, hogy míg Berkholz-ügyben egy olyan szolgáltatásról volt szó (játékgépek üzemeltetése),amelyhez nem szükséges biztosítani személyi feltételeket, addig a Faaborg-ügyben (éttermi szolgáltatás),személyi feltételek (étterem személyzete) állandó jelleggel jelen voltak a hajón. Mindkét esetben az Európai Bíróság úgy ítélte meg, hogy állandó telephely szerinti adózás nem vezet racionális eredményre (azaz, hogy egyik tagállamban sem adózik) és megerősítette azt a nézetet, hogy teljesítési hely vizsgálatánál elsődlegesen a székhelyt kell figyelembe venni.

    Kapcsolódó bejegyzéseink

    Értesüljön az adóváltozásokról

    hírlevelünkből!

    Feliratkozom
    Weboldalunk sütiket használ annak érdekében, hogy személyre szabott és interaktív módon tudjuk megjeleníteni az Ön számára releváns tartalmainkat. A Weboldalunk használatával Ön elfogadja, hogy az oldal sütiket használ. Kérjük, olvassa el Cookies Szabályzatunkat, amelyben további információkat olvashat a sütikről és azt is megtudhatja, hogyan tudja blokkolni vagy törölni őket. Tovább