Facebook image

Összesen 101 bejegyzés

Kötelező áttérés az új Ptk. szabályaira: érdemes igyekezni az éves beszámoló elkészítésével!

Az új Ptk. hatálybalépésekor, a 2014. március 15-ét megelőzően a cégjegyzékbe bejegyzett, valamint a bejegyzés alatt álló korlátolt felelősségű társaság, részvénytársaság és egyesülés esetén az új Ptk. gazdasági társaságokra vonatkozó rendelkezéseit 2016. március 15-étől kell alkalmaznia. Ezt követően a társaságok létesítő okirata nem tartalmazhat az új Ptk. rendelkezéseivel összhangban nem álló rendelkezést.

Tovább

Régi-új szabályok a várandós nők munkajogi védelmében

Tájékoztató jelleggel már kedd óta elérhető az Alkotmánybíróság honlapján az a határozat, amely kimondja, hogy alaptörvény-ellenes, hogy a munkavállalónak a várandósságáról, illetve az emberi reprodukciós eljárás megkezdéséről a munkáltatót a felmondás közlését megelőzően értesítenie kell annak érdekében, hogy rá a felmondási tilalom szabályai vonatkozzanak.

Tovább

Kötelező kamarai díj – határidő: 2014.03.31.

A kamarai hozzájárulás megfizetése a törvény rendelkezése alapján idén is szükséges. A gazdálkodó szervezeteknek a hozzájárulást március 31-ig kell teljesíteni a területileg illetékes kamara részére. A meg nem fizetett kamarai hozzájárulást a törvény köztartozásnak minősíti, amelyet az adóhatóság adók módjára hajt be.

Tovább

Adóbevallás söralátéten

Azon magánszemélyek, akik számára a munkáltató nem vállalta a személyi jövedelemadó bevallás (szja bevallás) elkészítését, illetve akik a szja bevallásukat nem az adóhatósággal szeretnék elkészíttetni, két lehetőségük van.

Tovább

Kiemelt témák