Facebook image
Mentés

Közeledik a transzferár nyilvántartás határideje

Idén legkésőbb május végéig kell eleget tenniük a transzferár dokumentáció készítési kötelezettségüknek azoknak a vállalatoknak, akik a naptári évvel megegyező üzleti évvel rendelkeznek.

A transzferár-dokumentációt a tárgyévi társasági adóbevallással (TAO) egyidejűleg, de legkésőbb a TAO bevallás benyújtásának az időpontjáig el kell készíteni. Ez a határidő a naptári évvel egyező üzleti éves adózók esetében 2021. május 31.

Figyelem, a május 31. a végső határidő! Amennyiben a társaság ennél korábbi időpontban adja be Tao bevallását, akkor a transzferár-nyilvántartásnak is hamarabb kell elkészülnie. Utóbbi esetben pedig a NAV már május utolsó napját megelőzően is kérheti a transzferár-dokumentációt egy adóellenőrzés során. 

A transzferár nyilvántartás 3 fő eleme világszerte egységes  

2018-tól már minden kapcsolt vállalkozásnak az új transzferár rendelet (32/2017. (X.18) NGM-rendelet) alapján kell elkészítenie a többszintű transzferár-nyilvántartását, amely a fődokumentumból (Master file),és a helyi dokumentumból (Local file) áll. A transzferár-nyilvántartás harmadik eleme a CbC (országonkénti) jelentés, amely jelenleg csak a 750 millió eurós konszolidált árbevételt elérő cégcsoportba tartozó hazai vállalatokat érinti. A cégcsoport árbevételi adatait az adatszolgáltatási pénzügyi évet megelőző pénzügyi évre vonatkozóan kell vizsgálni. 

1. A helyi dokumentumot minden helyi tagvállalatra külön-külön el kell készíteni. 

Tartalmát tekintve a helyi dokumentum hasonlít a korábbi transzferár rendelet szerint elkészített önálló transzferár-nyilvántartáshoz. Azonban ennek a dokumentumnak már számos olyan további elemet is tartalmaznia kell, amely korábban nem képezte a transzferár-nyilvántartási kötelezettség részét. A helyi dokumentum elkészítése minden esetben a cégcsoport helyi tagvállalatának feladata. 

2. A fődokumentumnak ezzel szemben a teljes cégcsoportról kell átfogó képet nyújtania.

Összetettsége, illetve átfogó jellege miatt jellemzően ezt a dokumentumot a központi, vagy a konszolidációt készítő vállalat állítja össze. Ugyanakkor az anyavállalat országában irányadó transzferár szabályozás (vagy annak hiánya),vagy az ár/érték arány vizsgálata függvényében az is előfordulhat, hogy ez mégis a magyar tagvállalat feladata lesz. A fődokumentum elkészítését az adózó - hasonlóan a helyi dokumentum elkészítéséhez – a magyar transzferár szolgáltatója segítségével tud hatékonyan megoldani. Ekkor kiemelten fontos, hogy a Master file elkészítéséhez szükséges információ rendelkezésre álljon. 

Fontos, hogy amennyiben a fődokumentumot a magyar vállalatnak kell elkészítenie, mert ilyet nem bocsát rendelkezésére az anyavállalat, úgy az elkészítés határideje megegyezik a helyi dokumentum határidejével.

Abban az esetben, ha a fődokumentumot a csoport központilag készíti el, és bocsájtja rendelkezésre a többi tagvállalat számára (és a helyi dokumentum határidőre elkészült),úgy a fődokumentumnak alapvetően a végső anyavállalat országában érvényes határidőig kell elkészülnie. A jelentésnek legkésőbb a társaság adóévének utolsó napjától számított 12 hónapon belül rendelkezésre kell állnia, amely a naptári évvel egyező üzleti éves adózók esetében 2021. december 31. 

Tapasztalataink szerint az átfogó adóhatósági vizsgálatok jellemzően kiterjednek a transzferár dokumentációra is, így ezeket érdemes naprakészen, a beszámolók beadásához igazodóan elkészíteniük a cégcsoportok tagjainak.  

bízza szakemberre
transzferár-dokumentációjának elkészítését!

    Kapcsolódó bejegyzéseink

    Érdeklik az adó, számviteli és jogi változások?

    Iratkozzon fel hírlevelünkre, és legyen mindig naprakész!

    Feliratkozom