Facebook image
Mentés

NAV online számla - egyből a kettőre

Bár az első idei módosítási etap határideje még nem zárult le, de a NAV már bejelentette, hogy az online számla adatszolgáltatás következő állomása a 2.0 verzió lesz. Az előzetes adóhatósági tervekhez képest nem korrekcióra, hanem nagyobb lélegzetű átalakításra kell számítani az online számlajelentések kapcsán.

Az év első hónapjai egyfelől várakozással, majd az online számla rendelet 2019-es változásait megismerve aktív fejlesztőmunkával telnek azok számára, akik pénzügyi vagy technológiai vezetőként, esetleg fejlesztőként követik a NAV online számla adatszolgáltatást. Az XSD sémaváltozás  májustól kötelezően alkalmazandó, ennek határidejét az adóhatóság nem kívánja kitolni, így májustól már csak az új sémának megfelelően riportált számlákat fogadja majd be a NAV online számla rendszere. 

Ha elmulasztotta az online számla adatriportot, számítson NAV megkeresésre

Az adóhatóság januártól már kiemelt figyelmet fordít azokra az adózókra, akik a 2018 júliusától jelentésköteles számláik online adatszolgáltatását ezidáig nem végezték még el. Kiemelt figyelmet kapnak azok a teljesített adatszolgáltatások is, amelyek nem megfelelő módon vagy formában kerültek továbbításra.  Az adatminőség javítása és az adatbiztonság fokozása jelenti a következő kihívást az adóhatóság számára. Ezen a területen kulcsfontosságú lenne az előrelépés, hiszen a digitális adózás jövőjét nagyban befolyásolja, hogy milyen minőségű kiindulási adatok érhetőek el a további feldolgozáshoz.

Felemás siker: elsöprő arányú gépi adatszolgáltatás, felerészt hibásan

Az online számla adatszolgáltatás elindulásától 2019 márciusáig beérkezett, közel 34 millió adatszolgáltatásból majd 16 millió feldolgozhatatlan volt az adóhatóság szerint.  Vagyis majdnem minden második adatszolgáltatás hibás volt, részben vagy teljesen alkalmatlan a további felhasználásra. Tekintettel arra, hogy a cél az online számla adatszolgáltatás minél nagyobb arányú digitalizálása volt és a NAV által publikált statisztikák alapján a gépi adatszolgáltatás aránya elérte a 96 százalékot, a kézi adatszolgáltatás fejlesztése nem várható. Felmerült a gépi adatszolgáltatás akár nagyobb méretű átalakítása, mert a jelenlegi technológiai feltételek és elvárások optimalizálása nélkül az adóhatóság nem látja biztosítva a javulás lehetőségét.

2.0 online számla verzióra kell felkészülni

A legújabb NAV tervekben így egy 2.0 online számla főverzió bevezetése szerepel. Egy főverzió váltása pedig mindig nagyobb horderejű változtatásokat jelöl, mint egy meglévő verzió frissítése, ennek hatásai várhatóan erősebbek lesznek, mint amire ezidáig számítani lehetett.  Az új 2.0 verzió pontos tartalmáról még nem ismertek a részletek, a kiadásához kapcsolódó ütemezést viszont már megosztotta a NAV a fejlesztések és felkészülés tervezését segítendő.

A tervek alapján:

  • 2019. áprilisában várható a 2.0 online számla verzió tervezetének publikálása
  • A 2.0. online számla tervezetet egy hónapig lehet majd véleményezni
  • 2019. július elején teszik közzé a 2.0. online számla végleges formáját 
  • 2020. január elején, mintegy hathónapnyi felkészülési időt követően élesedik az új formában az adatszolgáltatás, adatfogadás. 

Az áfabevallási tervezet a kitűzött cél

Az adóhatóság végső célja az áfabevallási tervezet automatizált elkészítése. Ahhoz, hogy ehhez ne csak egy vízió, de egy megvalósítható koncepció is társuljon, a jelek szerint mind az adóhivatal, mind az adózók részéről további technikai felkészülésre van szükség.  Ez jelenleg elképzelhetetlennek tűnik az adatszolgáltatás alapját jelentő XML séma módosítása nélkül, így várhatóan a 2.0 verzióval további sémaváltozások érkeznek majd. Az 1.1 séma verzió élesítését követően már elérhető közelségbe kerül az új, 2.0 verzió részleteinek megismerése is, így várhatóan az év második és harmadik harmada is izgalmakat tartogat majd az online számlázással érintettek számára.

Az XSD 1.1 átállás április végi időpontja nem változott, az ehhez tartozó átmeneti, türelmi idő kitolását március elején határozottan elvetették. Így a számlázó rendszerek fejlesztői most kizárólag ennek az új elvárásnak a teljesítésére összpontosítanak.  Májustól a jelenlegi XML séma alapján már egyetlen számla adatszolgáltatást sem fogad el az adóhivatal. Másfél hónap áll rendelkezésre a jogszabállyal érintett számlák kibocsájtóinak, hogy gondoskodjanak a számlázó rendszereik frissítéséről vagy szükséges továbbfejlesztéséről. 

Forduljon az RSM technológiai- és adótanácsadó csapatához,
amennyiben az online számla jelentéshez
szakmai segítségre van szüksége.

    Kapcsolódó bejegyzéseink

    Érdeklik az adó, számviteli és jogi változások?

    Iratkozzon fel hírlevelünkre, és legyen mindig naprakész!

    Feliratkozom