Mentés

Ekho = akár 70 000 plusz havonta. Ki él(hetne) vele?

A blogon több alkalommal foglalkoztuk már a különböző adózási formákkal (EVA, egyszerűsített foglalkoztatás) és szinte az összes bejegyzésben azzal kezdtük az elmélkedést, hogy „jelenleg ebben a formában X ember/vállalkozó adózik”. Az EKHO esetében erről sajnos nem beszélhetünk. Ez elsőre talán furcsának tűnhet, de mivel jelenleg az adóhatóság nem követi az ebben a formában adózók létszámának alakulását, pontos számot nem tudunk mondani. Így marad a találgatás.

EKHO kalkulátor 2014 »

Az egyszerűsített közteher-viselési hozzájárulás 2006. január 1-jei bevezetése óta sokan szidják az EKHO-t, de pártolói is akadnak szép számmal. Támogatói főként a sokat hangoztatott gazdaságfehérítő hatásával érvelnek, míg sokak szerint indokolatlan a kedvezményezettek köre.
A különböző érvek miatt egy külső szemlélőnek nem egyszerű eldönteni, hogy kinek is van igaza; ráadásul a kormány is viszonylag sokáig kivárt az egyértelmű állásfoglalással. A májusban felröppent EKHO megszűntetésével kapcsolatos hírek után jött a kedvezményezettek körének kibővítése – de valójában biztosat csak a múlt heti parlamenti ülésszakasz végezetével mondhatunk. Az EKHO marad – a következő parlamenti évad megkezdéséig legalábbis biztosan.

Az ismeretlen „tömeg”

Eredetileg a törvény értelmében azok a magánszemélyek tehettek eleget adó- és járulékfizetési kötelezettségüknek EKHO keretében, akik művészi vagy szellemi tevékenységet végeztek. A 2006-os bevezetéskor a kedvezményezett adózói forma kialakításától még a művészi, szellemi élet előmozdítását várták. Igazi áttörés azonban nem következett be. Ma nagyjából talán 10 000 főre tehető az EKHO-zók száma Magyarországon, de ezt említett okok miatt csak saccolni lehet. A törvényhozás idén bővítette a kedvezményezettek körét, aminek köszönhetően a művészek és újságírók mellett a hivatásos sportolók, sportmunkatársak, szakképzett edzők, sportszervezők, sportirányítók, mérkőzésvezetők, versenybírók és sportorvosok is élhetnek az EKHO adta lehetőségekkel – figyelembe véve természetesen a pontos FEOR (Foglalkozások Egységes Besorolási Rendszere) besorolásokat.

Egyszerű de/vagy jó?

Alapvetően minden olyan megoldás jó, ami az adózás rendszerét kívánja egyszerűsíteni és még kedvezményeket is tartalmaz. Az EKHO tulajdonképpen pont ilyen:
Azok a magánszemélyek, akik a törvényben felsorolt tevékenységet folytatják, lehetőséget kapnak arra, hogy adó- és járulékfizetési kötelezettségüket egyszerűsített formában teljesítsék. EKHO-val teljesíthető a közterhek megfizetése, ha a magánszemély az adóévben bármely tevékenységgel összefüggésben olyan jövedelemre tesz szert, amely után a közterheket az általános szabályok szerint teljesítette, nyugdíjas, tevékenysége alapján a fentebb említett foglalkozásúnak minősül vagy a kifizetőnek írásban nyilatkozik arról, hogy tevékenysége alapján számára kifizetett bevételt vagy ha annak a nyilatkozatában meghatározott részét terhelő közterhek megfizetésére az EKHO-t választja. Az EKHO alapja az EKHO-val érintett Áfa nélküli bevétel, amely megbízási díj és vállalkozói szerződés esetén Áfá-val együtt számítandó. De, hogy pontosan lássuk, hogy mit jelent ez a valóságban, nézzük inkább a számokat a teljesség igénye nélkül:

Ezek után jogosan merül fel a kérdés, hogy ha ennyire megéri EKHO-zni, miért nincsenek többen, akik élnek a lehetőséggel? A válasz itt is – mint sok egyéb esetben – a kitételekben kereshetők, Amit fentebb elmondtam az mind igaz DE jó tudni, hogy az EKHO 25 millió alatti éves bevétel alatt érvényesíthető, ami eleve szűkíti az érdeklődők számát. Emellett azonban talán sokkal lényegesebb az a kitétel, ami a GYED és a nyugdíj tekintetében került meghatározásra. Eszerint a befizetett EKHO alapján a magánszemély ugyan egészségügyi szolgáltatásra, baleseti egészségügyi szolgáltatásra, baleseti járadékra és nyugdíj-biztosítási ellátásra jogosult, de az egészségbiztosítás pénzbeli ellátásaira (táppénz, GYED) már nem.

És, ha ezeket együtt nézzük a kép már sokkal árnyaltabb és talán érthető, hogy miért nem annyira elterjedt ez az adózási forma. Az EKHO lényegében kiváló lehetőség – korlátokkal.

    Kapcsolódó bejegyzéseink

    Érdeklik az adó- és munkajogi változások?

    Iratkozzon fel hírlevelünkre, és legyen mindig naprakész!

    Feliratkozom